Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Február 28. 10:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Nem okoz kárt a sertések PRRS-mentesítése

Nem okoz kárt a sertések PRRS-mentesítése

A sertések PRRS-mentesítése - mely Nógrád megyében is megkezdődött - nem okoz kárt sem az országnak, sem az állattartóknak.

A fertőzöttség a nagyobb telepeken is csak 10 százalékos, a fertőzött állatokat pedig a vágóhidakon szokásos körülmények között vágják le, nem kényszervágáson - szögezte le Kardeván Endre az MTI-nek, miután a PRRS-mentesítésről megítélése szerint az utóbbi időben több pontatlan információ is megjelent.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos hangsúlyozta, hogy bár a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája (PRRS) jelentős gazdasági károkat okoz, a fertőzött állatok húsa nem veszélyes, emberi fogyasztásra alkalmas.
Ismertette, hogy a nagy létszámú sertéstelepek PRRS-fertőzöttsége 10 százalékos, szemben a sajtóban megjelent 30-50 százalékos mértékkel. A kis létszámú állományoknál - a magángazdaságokban - a fertőzöttség ennél alacsonyabb, 3-5 százalékot tesz ki.
Kardeván Endre azt is kiemelte, hogy abban a hét magyarországi megyében, ahol elkezdődött a sertésállomány PRRS-mentesítése a fertőzöttség még alacsonyabb, ezrelékekben mérhető. Egy-egy megyében ugyanis csak egy vagy kettő nagy létszámú sertéstelep található. A mentesítést így gyorsan el lehet végezni.
A mentesítési folyamat miatt kár nem éri az ágazatot, sőt a sertéstartóknak inkább haszna származik abból. A PRRS-mentesítésen átesett telep ugyanis eléri a négyes mentességi szintet, amellyel a telep sertésállománya felértékelődik, és jobb piaci pozícióból lehet az állatokat értékesíteni.
Az országos főállatorvos beszámolt arról is, hogy a mentes telepekről kívánják a vágóhídra került állatokat pótolni a mentesítésbe bevont telepeken. A fertőzött állatokat vágóhidakon szokásos körülmények között vágják le, tehát nem leölés vagy kényszervágás történik.
A betegséget elsőként az Amerikai Egyesült Államokban állapították meg 1987-ben. Európában először Németországban is Hollandiában jelent meg 3 évvel később.
Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és az agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek korábban elmondta, hogy a PRRS egy olyan vírusos megbetegedés, amely kocákban elsősorban reprodukciós zavarokat, fiatal sertésekben pedig légzőszervi tüneteket idéz elő. Csak a házisertéseket és vaddisznókat fertőzi meg a vírus, az emberre veszélytelen.
A betegség kártétele jelenős, a gazdasági károk közé tartozik, hogy a beteg állatok több takarmányt fogyasztanak, és csökken a választott malacok száma is, drágul a tenyésztés.
A hét megyére: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg, továbbá Vas, Zala és Somogy megye - kiterjedő PRRS-mentesítési projekt célkitűzése az, hogy még az idén lecseréljék az összes állatállományt, és ezek a megyék fertőzésmentesek legyenek, így akár 2015-ben a PRRS-től mentessé lehet azokat nyilvánítani.

Képeslapküldő
Ízkollázs
Menetrendek

Címkék: sertés

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.