Városlista
2023. február 2, csütörtök - Karolina

Hírek

2022. November 21. 10:53, hétfő | Helyi
Forrás: police.hu

Négy nap eseményei az utakon

Négy nap eseményei az utakon

Nógrád megyében az elmúlt négy napon 11 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 53 éves férfi közlekedett személygépkocsival a 22-es számú főúton Érsekvadkert irányából Ipolyszög felé 2022. november 17-én 12 óra 45 perckor, amikor egy előtte haladó autóbusz előzésébe kezdett. A férfi a manőver előtt nem győződött meg arról, hogy az autóbusz előzését már egy másik gépjármű is megkezdte, ezért annak végrehajtása során a másik járművel összeütközött. A baleset következtében három személy sérült meg.

Salgótarján belterületén közlekedett november 18-án 15 óra 40 perckor egy 76 éves férfi személygépkocsival, amikor a Bem út és Alkotmány út kereszteződésében balra történő kanyarodás során összeütközött a szemből érkező, és Litke irányába egyenesen tovább haladni szándékozó 21 éves férfi által vezetett személygépkocsival. Az ütközés során a 21 éves férfi által vezetett gépjármű a járdára felsodródva elütötte az ott áthaladásra várakozó gyalogost, majd közvilágítási oszlopnak csapódott. A baleset következtében mindkét gépjármű vezetője és a gyalogos megsérült.

A megye rendőrei az elmúlt napokon további kilenc anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamit egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési szabályok megsértése. Az előzés során nagyon körültekintően kell eljárni és meg kell bizonyosodni arról, hogy

az előzés során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő a forgalmat nem zavarja,
az Ön előtt haladó jármű előzési szándékot nem jelzett,
nem kezdett-e előzésébe más, Ön mögött haladó jármű,
megfelelő oldaltávolságot tud-e tartani az előzés során az Ön előtt haladó jármű mellett, előzés után vissza tud-e térni a sávjába úgy, hogy a megelőzött járművet ne zavarja.

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2023. Január 03. 14:11, kedd | Helyi

Autóbaleset és több tűzeset hétfőn

Összeütközött két személyautó hétfő délután Salgótarjánban, a Salgó úton. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. A balesetben két ember volt érintett, egyiküket kórházba szállították a mentőszolg

2023. Január 03. 13:58, kedd | Helyi

Átvették a támogatásokat a Nógrád megyei önkéntesek

Decemberben az ország valamennyi, 2022-ben pályázatot benyújtott önkormányzati tűzoltó-parancsnoksága és önkéntes tűzoltó egyesülete átveszi a központi költségvetésből elnyert támogatást. Ennek egy része pénzbeli, más része term

2023. Január 03. 12:27, kedd | Helyi

Pizzázni indultak, rendőrségen kötöttek ki

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt indított eljárást egy 20 és egy 19 éves bárnai lakos ellen.

2023. Január 02. 10:50, hétfő | Helyi

4 NAP – 8 BALESET

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt négy napon nyolc közúti közlekedési baleset történt.