Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. November 20. 12:00, csütörtök | Helyi

Nagy sikert aratott a Liliomfi Salgótarjánban

Nagy sikert aratott a Liliomfi Salgótarjánban

A Zenthe Ferenc Színház telt ház előtt játszotta 2014/2015-ös színházi évadja első saját kiállítású darabját, Szigligeti Ede Liliomfiját Susán Ferenc rendezésében.

Kis házi ünnepség előzte meg a Liliomfi kedd esti bemutatását. A P. Kerner Edit által alapított társulati díjat, a T. Pataki László Emlékgyűrűt ez évben ketten vehették át: Pünkösdi Mónika és Falati Hedvig is a Vertich Színpadstúdióban, illetve a Zenthe Ferenc Színházban mutatott teljesítményéért kapta az elismerést. A színház által első ízben odaítélt Zenthe Emlékplakettet a mecenatúrában évek óta elől járó Salgó Vagyon Kft. kapta (a díjat Tatár Csaba igazgató vette át), míg a társulat tagjai által megszavazott plakettet Máté Krisztiánnak nyújtotta át Simon Lajos igazgató.
Ezt követően felgördült a függöny, utazóládájukkal megérkeztek a vándorszínészek, hogy a Liliomfi és Mariska, valamint Erzsi és Gyuri közt szövődő szerelem beteljesülését mutassák be, amelyben hol többé, hol kevésbé segítségükre volt Szilvay Tódor, Szellemfi, Kamilla, de ugyanúgy Schwartzék, Kányay uram, a szomszédasszony, a kocsma vendége, valamint a Nógrád Táncegyüttes fantasztikus táncosai, Szabó Jánossal az élen.
November 20-án az Ifjúsági Bérlet tulajdonosai még megtekinthetik az előadást.Ezt követően a Zenthe Liliomfijának ekhós szekere határainkon túlra vándorol, hiszen fellépnek vele a szlovákiai Füleken, a II. Őszi Színházi Fesztiválon is.

Forrás: zentheszinhaz.hu - MTI-fotó: Komka Péter

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.