Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2017. Március 25. 09:31, szombat | Helyi
Forrás: B. R.

Nagy feladatok előtt áll Salgótarján

Nagy feladatok előtt áll Salgótarján

Nos, hát már néhány nappal túl vagyunk Orbán Viktor miniszterelnök régóta várt salgótarjáni látogatásán.

Nos, hát már néhány nappal túl vagyunk Orbán Viktor miniszterelnök régóta várt salgótarjáni látogatásán. Fekete Zsolt polgármester szavai szerint „szép és méltó feladat előtt áll a város”, amelynek a bejelentett és keretszerződésbe foglalt nagyszabású fejlesztési terveket most már „aprópénzre” kell váltania. A város vezetője közölte: a jövő héten már meg is kezdődik a végrehajtás ütemezése.
Elsőként a volt Rákóczi iskola épületét újítják fel, oda költözik – a vásárcsarnok mellől – a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, annak az épületét lebontják, és ott, valamint a volt Bányakolónia helyén új buszpályaudvart és parkolókat alakítanak ki – sorolta a legelső teendőket Fekete Zsolt a salgótarjáni városházán tartott pénteki sajtótájékoztatóján, ahol a Modern városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel megkötött, közel százmilliárd forint értékű kormányzati fejlesztésekről szóló keretszerződés részleteit ismertette.
Az előkészítő munka hátteréről szólva Fekete Zsolt felidézte, hogy 2014-ben, amikor a baloldali koalíció átvette a város vezetését, felmérték a lakossági igényeket, az önkormányzat lehetőségeit, az üres épületek hasznosítási lehetőségeit és a kitörési pontokat.
Fekete Zsolt hangsúlyozta: a salgótarjániak érdeke az, hogy a város ne pártpolitikai csatározások színterévé váljon, hanem el tudjon indulni a fejlődés útján. Ezért a polgármester – amikor egy éve átvette a város irányítását – széleskörű összefogást hirdetett, a fejlesztési terveket is a kormánnyal, Becsó Zsolt országgyűlési képviselővel és a helyi ellenzékkel együttműködve – a város teherbíró képességének figyelembevételével – dolgozták ki.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a város 27 éve önfenntartási, költségvetési, befektetési nehézségekkel küzd, ezért a tervcsomagot úgy állították össze, hogy a város kiadásait csökkentse, a fejlesztések – főleg a turisztikai és gazdasági beruházások – megvalósulása helyi bevételt hozzon, segítve a város fejlődését.
Fekete Zsolt arra kérte a miniszterelnököt, hogy a barna- és zöldmezős ipari területek megvásárlása után kormányzati segítséggel irányítsanak a térségbe befektetőket, hogy új munkahelyek létesüljenek, a helyi adók pedig gyarapítsák a várost – említette.
De mindaddig, amíg ez nem teljesül, évről évre a város működési gondjait kell orvosolni, amelyhez a polgármester Orbán Viktor segítségét kérte, hogy megfelelő ütemben vihessék végig a beruházásokat. A kormányfő azt felelte, hogy addig is a város országgyűlési képviselőjén keresztül, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárságra juttassák el igényeiket a gondok orvoslása érdekében.
„Úgy látom, hogy a miniszterelnök úr átlátta a város problémáit, és ebben kész segíteni” – hangsúlyozta Fekete Zsolt.
A fejlesztési program részleteiről szólva megtudtuk, hogy az Orbán Viktor által bejelentett onkológiai és rehabilitációs központot a volt Pénzügyi és Számviteli Főiskola épületébe helyezik el, de az szervezetileg a Szent Lázár Megyei Kórház égisze alatt fog működni.
Az épületet eredetileg az Óbudai Egyetemnek ajánlották fel, de a felsőfokú oktatás a szintén felújítás előtt álló volt Népjóléti Képzési Központba költözik.
Fekete Zsolt közölte, hogy a tervezett sport- és rekreációs központ – a Strand Hotelt is magába foglalva – a tóstrandi területen épül fel. A létesítmény magas színvonalú hasznosításához, működtetéséhez jelentős szakmai és tudományos háttérre lesz szükség, amelynek biztosítása végett a Semmelweis Egyetemmel és a Testnevelési Egyetemmel együttműködést kívánnak kialakítani. Az utóbbi intézmény rektora, Mocsai Lajos is ezért tárgyalt a minap Salgótarjánban a polgármesterrel.
Fekete Zsolt kiemelte: a város számára rendkívül fontos, hogy évtizedek után végre mielőbb befejeződjön a 21-es számú főút négysávosítása. A miniszterelnök ehhez tette hozzá a kétszer kétsávos elkerülő utat.
Sokan nem is tudják elképzelni, hogy hol futhat majd végig a várost elkerülő – és az országhatárig húzódó – négysávos út. A polgármester erről elmondta, hogy a miniszterelnöki látogatást megelőző egyeztetéseken ez a beruházás nem volt napirenden. A kormányfő „nagyvonalú bejelentése” számukra is újdonság volt, az út nyomvonalát az Állami Fejlesztési Ügynökség szakemberei fogják kijelölni, de valószínűnek látszik, hogy az utat kivezetik a Karancs-völgybe.
A Novohrad–Nógrád geopark területére tervezett – és a városon túlnyúló – 22 milliárd forintos összértékű idegenforgalmi fejlesztéseket a Nemzeti Turisztikai Ügynökség szakemberei fogják kidolgozni, és a program lebonyolításáért a kormányfő Becsó Zsolt országgyűlési képviselőt tette felelőssé.
Fekete Zsolt szavai szerint szintén a miniszterelnök nagyvonalúságának köszönhető, hogy az eredetileg tervezett 25 méteres medencéjű uszoda helyett 50 méteres épülhet, és ennek fenntartását az első öt évben az állam magára vállalja. Szintén a kormányfő tette be a megállapodásba az előzetes tervekben nem szereplő jégcsarnokot.
A városközpont átépítéséről Fekete Zsolt elmondta, hogy az eredeti tervekben még csak a József Attila Művelődési Központ és a Karancs Szálló konferenciaközponttá fejlesztéséről volt szó. Orbán Viktor azonban azt mondta, hogy merjünk nagyot álmodni, és húszmilliárd forintért épüljön át az egész belváros, hogy régióközponthoz méltó központja legyen Salgótarjánnak.
A tervezési munkába a helyi ipar- és a mérnöki kamara szakembereit is bevonják – hangsúlyozta a polgármester.
Hozzátette: az Orbán Viktor által bejelentett fejlesztési csomag több eleme is helyi civil kezdeményezésre került be a programba. Ilyen volt a főplébániatemplom felújítására vonatkozó kérés, amelyre a kormányfő azt felelte, hogy akkor mérjék fel és terjesszék be az összes helyi egyház valamennyi fejlesztési igényét.
Szintén polgári kezdeményezésre került a programba az atlétikai központ kialakítása. Ez az öblösüveggyári pályán valósul meg, ahol eredetileg tao-pénzből műfüves, lelátós labdarúgó-stadiont képzeltek el, de mivel ez „elúszni látszik”, úgy döntött a város, hogy a sporttelepen műanyag atlétikai pályát létesítenek.
Kérdésünkre Fekete Zsolt azt is elmondta, hogy a futballpályán műfüves játékteret akarnak kialakítani, és így a létesítmény mind a két sportágat kiválóan kiszolgálná.
„Nagy és méltó feladat előtt áll Salgótarján. Örülök, hogy ilyen időszakban lehetek a város polgármestere. Azért dolgozunk, hogy mindezek a fejlesztések megvalósuljanak” – mondta összegzésként Fekete Zsolt, aki azt ígérte, hogy egy év múlva már láthatók lesznek a nagyszabású fejlesztések első sikerei

B. R.

Fotó:http://tajepiteszek.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:26, vasárnap | Helyi

Éjszakai vezetés – az okos karkötő nem enged elaludni

Személyre szabott módon figyeli és hívja fel a fáradó gépkocsivezetők figyelmét egy új technológia, amely egy uniós kutatás eredménye, amint arról a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja hírt adott.

2024. Május 12. 08:20, vasárnap | Helyi

Kína gyors felemelkedésére nem nagyon van példa a gazdaságtörténelemben

Kína egy olyan csoda végén, jobb esetben a közepén van, amire még nem nagyon láttunk példát a globális gazdaság-történelemben.

2024. Május 12. 08:13, vasárnap | Helyi

A magyar grafikus zseni élete - Würtz Ádám

Harminc éve, 1994. május 13-án halt meg Würtz Ádám Munkácsy Mihály-díjas grafikus, illusztrátor.

2024. Május 12. 08:10, vasárnap | Helyi

Halálos baleset történt Csécse és Szarvasgede között.

Fának csapódott egy autó a Nógrád vármegyei Csécse és Szarvasgede között szombat este, a jármű sofőrje a helyszínen meghalt közölte az Országos Mentőszolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.