Hírek
2013. Január 11. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Milliós értékű fémet loptak
A Balassagyarmati Rendőrkapitányságra 2013. január 8-án tett bejelentést az egyik helyi üzem képviselője, hogy az ipartelepről ismeretlen személyek több kilogramm fém alapanyagot tulajdonítottak el.
A rendőrök a nyomozás során, rövid időn belül megállapították, hogy a lopás bűncselekmény elkövetésével az üzem két alkalmazottja, egy 46 éves balassagyarmati és egy 35 éves csesztvei férfi gyanúsítható megalapozottan. Az eddig beszerzett adatok alapján a személyek az ipartelep területéről, mintegy egy millió forint összértékű bronztárcsát, perselyt, rézalkatrészt, villanymotort és egyéb más fém tárgyakat tulajdonítottak el. Az eltulajdonított értékeket rendszeresen egy 58 éves balassagyarmati színesfém kereskedőhöz szállították és adták le.
A rendőrök 2013. január 9-én - elfogásuk és előállításukat követően - a 46 éves férfit és 35 éves társát nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, míg az 58 éves balassagyarmati férfit orgazdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A személyek kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték. A hatóság tagjai a házkutatások során a színesfémátvevőtől és a gyanúsítottak lakhelyén az eltulajdonított értékek nagy részét lefoglalták, így a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a kár nagy része megtérült.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
