Hírek
2014. Január 16. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Mihály Zoltán bronzérmes
Nemrég a fővárosban, az Építők SC sportcsarnokában lépett pástra Mihály Zoltán, a salgótarjáni Galba Árpád Vívóegylet párbajtőrözője. Vertich Tamás tanítványa negyven induló között szerzett bronzérmet.
A Szilveszter kupán mindhárom fegyvernemben hirdettek küzdelmet, a galbás fiú a B-kategóriában szerepelt, ami azt jelenti, hogy eredménye nem számít bele a Magyar Vívó Szövetség ranglista értékelésébe. A salgótarjáni ragyogóan kezdte a versenyt, hisz a csoportkör valamennyi asszóját megnyerte, remek tusarányának (+14) köszönhetően pedig első kiemeltként került a táblára. Az egyenes kieséses szakaszt így pihenővel kezdte, majd három mérkőzést is simán nyerve jutott az elődöntőbe. Itt a hatodikként kiemelt BVSC-s riválisával találta szembe magát. Egy kiélezett összecsapást követően, egyetlen tussal (14-15) a fővárosi jutott a döntőbe, ahol végül vereséget szenvedett.
Bronzmérkőzést nem rendeztek, így a salgótarjáni vívó megosztva lett harmadik a negyvenfős mezőnyben, amelyben többek között mexikói és görög párbajtőröző is akadt.
A galbás eredményei. B-kategória. Férfi párbajtőr (40 induló): 3. Mihály Zoltán (5 győzelem/5 asszó, 32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé jutásért: 15-6, 8 közé jutásért: 15-10, negyeddöntő: 15-9, elődöntő: 14-15).
Forrás: nogradsport.wordpress.com
További cikkeink:
Ízkollázs - receptek képekkel
Menetrendek
Képeslapküldő
Traffipax
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 08:35, péntek | Helyi
Kövér László: a jövő a gyermekekben van.
A jövő a gyermekekben van, és nem a birodalmi érdekekért elesett hősi halottakban jelentette ki az Országgyűlés elnöke egy kormányzati támogatással megvalósult bölcsőde csütörtöki átadási ünnepségén, Pásztón.
2024. Május 17. 08:08, péntek | Helyi
Kövér László házelnök látogatása Salgótarjánban - 2024.05.16.
Ha az európai parlamenti (EP-) választáson bekövetkezik a normalitás, a békepártiak irányába való eltolódás, az ki fog hatni a világpolitikára is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
2024. Május 17. 08:00, péntek | Helyi
Viharos péntek!
Éjjel egyre nagyobb területen, pénteken pedig sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, valamint felhőszakadás és jégeső is kialakulhat.
2024. Május 17. 07:06, péntek | Helyi
A Nap körül keringenek a bolygók
481 éve, 1543. 05. 17-én történt, hogy Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász megjelentette könyvét, mely szerint a Nap körül keringenek a bolygók.