Hírek
2014. Augusztus 15. 17:45, péntek |
Bulvár
Forrás: MTI
Mellimplantátumaiba rejtve próbált 1,7 kilogramm kokaint Kolumbiából Spanyolországba csempészni egy venezuelai nő, akit feltartóztattak
A rendőrség elmondása szerint az utasok átvizsgálásakor a nő furcsa mozgása, testtartása keltette fel a kábítószer-ellenes munkatársak figyelmét.
Miután a poggyászában nem találtak semmit, a 43 éves nőt motozásnak vetették alá, amelynek során a rendőrök mindkét mell esetében rendellenességekre lettek figyelmesek. Ekkor a gyanúsított ideges lett, és bevallotta, hogy a mellimplantátumait kokainnal töltötték meg - áll a rendőrségi közleményben.
A nőt kórházba szállították, ahol eltávolították az implantátumokat, amelyekben összesen 1,7 kilogramm kokaint találtak.
Nem ez az első eset, hogy a spanyol rendőrség mellimplantátumokba rejtett kábítószerre bukkant. 2012-ben egy panamai nő implantátumai voltak hasonló módon másfél kilogramm kokainnal megtöltve. A beültetés sebei még véreztek a kötések alatt, amikor a rendőrség feltartóztatta a nőt.
A spanyol rendőrség különleges egységet tart fenn a jelentősebb drogkereskedelemmel bíró országokból érkező utasok ellenőrzésére. Az egység ebben az évben eddig csak a madridi reptéren nagyjából 500 kilogramm kokaint és 6 kilogramm heroint foglalt le, miközben letartóztatott 189 személyt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.