Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. Május 09. 10:26, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Megújult a salgótarjáni főplébánia temploma

Megújult a salgótarjáni főplébánia temploma

Elkészült a salgótarjáni főplébánia templomának felújítása, az épületben vasárnap hálaadó szentmisét tartottak, a templomot megáldotta Beer Miklós váci megyéspüspök.

A belvárosi templom tetőszerkezetét a Váci Egyházmegye és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával, valamint a hívek adományaiból újították fel.

A szentmisét követően beszédet mondott az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós azt mondta: öröm volt hallani a szentmise alatt a gyerekek zsivaját, mert ez azt jelenti, hogy lesz jövője ennek a városnak, a keresztény közösségnek. Ha a gyerekek a jövőben is megtöltik a templomot, akkor van miért építkezni - emelte ki.

Elmondása szerint a felújítás a következő években folytatódik, megújul Salgótarjánban az Acélgyári úti templom is.

"Ezzel üzenünk mindazoknak, akik azt gondolják, hogy minket, keresztényeket el lehet üldözni Magyarországról vagy Európából. Nem fogjuk hagyni magunkat, mert sokkal erősebb a hit, a kereszténység" - hangsúlyozta az államtitkár.

Soltész Miklós arról is szólt, hogy ez a vasárnap a Jó pásztor ünnepe, ezen a napon ünnepeljük az édesanyákat, a világi naptárban pedig május 7-e a Gizellák napja is.

Megemlékezett Gizella királynéról, Boldog Gizelláról, első királyunk, Szent István feleségéről, aki nagy áldozatot vállalva elhagyta hazáját, idegen országba jött Magyarországra, ahol idegen nyelvet kellett megtanulnia. Részt vállalt a kereszténység megalapításában, megerősítésében, szolgálta Szent Istvánt, és nevelte fiát, Szent Imrét. Fia, majd férje halála után kolostorba vonult, és vállalta, hogy a kereszténységet imával szolgálja - emlékezett az államtitkár.

Gizella királyné sok-sok példát adott az édesanyáknak, a nagyszülőknek, a dédszülőknek, ezeket lehet és kell is követni - mondta Soltész Miklós.

Beszédében méltatta az édesanyákat, akik "hatalmas dolgot tesznek családért, városért és az egész országért".

A szentmisén részt vettek a Jó Pásztor Katolikus Óvoda gyermekei, dolgozói és a gyermekek szülei is. A szentmise elején a kicsik pásztorukat, Beer Miklóst köszöntötték. A püspök is megemlékezett az édesanyákról, szólt az anyai szeretetről, a törődő gondoskodásról.

A mise előtt Isten áldását kérte a felújított templomra, kérve, őrizze a templomot minden ártó szándéktól és minden bajtól.

A püspök hangoztatta: örökségül kaptuk a templomot az előttünk lévő nemzedékektől, szeretnénk megőrizni, védeni, és az utánunk jövőknek átimádkozva továbbadni.

Beer Miklós köszönetet mondott mindenkinek, akik adományaikkal és munkájukkal lehetővé tették a felújítást.

MTI Fotók: Komka Péter

Címkék: salgótarján, templom

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 04:26, kedd | Helyi

A magyar olimpiai csapat párizsi formaruhái

Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit. A Magyar Sport Napján tizenhat-tizenhat élsportoló és meghívott híresség mutatta be a magyar olimpiai és paralimpiai csapat formaruháit.

2024. Május 06. 08:18, hétfő | Helyi

Megtartották az Élet menetét Budapesten.

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak.

2024. Május 06. 08:00, hétfő | Helyi

Szeles, de napos, meleg hétkezdet.

Csupán fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, zápor, zivatar kialakulásának minimális lesz az esélye.

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.