Hírek
2013. Június 23. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Megnyílt a Salgótarjáni Városi Galéria
Huszonnyolc helyi képzőművész több mint hatvan alkotásával megnyílt a Salgótarjáni Városi Galéria.
A Dornyay Béla Múzeum földszinti kiállítóhelyén állandó bemutatkozási és értékesítési lehetőséget is biztosítanak a salgótarjáni alkotóknak.
A városi galéria jövőjét a 60-as, 70-es és a 80-as évek nagy salgótarjáni képzőművész generációjának életműve, művészeti hagyatéka és országosan is elismert értékteremtő munkája alapozta meg - fogalmazott Fenyvesi Gábor alpolgármester a Salgótarjáni Városi Galéria avatásán.
Közölte: régóta érlelődő terve a városvezetésnek, hogy állandó bemutatkozási lehetőséget biztosítson a helyi képzőművészeknek. Az alpolgármester hozzátette: a galéria egyfajta kitekintést és tájékozódási pontot is jelent a művészeknek és a befogadóknak. A múzeum költségvetéséből finanszírozott kortárs bemutatóhely megnyitásától a nógrádi megyeszékhelyen élő képzőművészek lehetőségeinek bővítését és az újabb tehetségek felszínre kerülését remélik.
Birkás Babett képzőművész, a Salgótarjáni Városi Galéria gyűjteménykezelője az MTI-nek elmondta: a csoportos kiállításra huszonnyolc helyi alkotó több mint hatvan alkotását vették be, a tárlatot pedig úgy rendezték be, hogy az olajképek, akvarellek, grafikai alkotások, szobrok, kisplasztikák és iparművészeti alkotások egymást erősítsék.
A tárlat a Meglátni és megszerezni címet viseli, a műveket ugyanis a látogatók közvetlenül az alkotóktól meg is vásárolhatják. Jutalékot a múzeum nem számol fel, a város ezzel is a helyi művészeket szeretné támogatni - tette hozzá az alpolgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
