Hírek
2015. Augusztus 13. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Megkezdték az ivóvízhálózat cseréjét Balassagyarmaton
Megkezdték az ivóvízhálózat cseréjét Balassagyarmaton, a városban egymilliárd forintért korszerűsítik a mintegy húsz kilométernyi elöregedett vezetéket - tájékoztatta az MTI-t szerdán az alpolgármester.
Csach Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: Balassagyarmat önkormányzata egymilliárd 160 millió forint támogatást nyert a Svájci-Magyar Együttműködési Program pályázatán, a szükséges 15 százalékos saját erő fedezetét pedig az EU Önerő Alap pályázatán nyerte meg.
A szerdán kezdődött projekt keretében Balassagyarmat belterületi elosztóhálózatának korszerűsítését, a Dejtár-Balassagyarmat külterületi távvezeték rekonstrukcióját, valamint a távvezeték hat csomópontjának felújítását végzik el egy éven belül - tette hozzá.
Az alpolgármester elmondta: a fejlesztés célja a gyakori hibák megszüntetése, az üzemeltetési költségek és a közel húsz százalékos hálózati vízveszteség csökkentése, a vízminőség javítása.
A kivitelező a PENTA-Boroszlán Balassagyarmat Konzorcium.
Csach Gábor kitért rá: kérik a lakosság türelmét, mert a beruházás a közlekedésben is fennakadást fog okozni, az éppen munkálat alatt lévő szakaszokon pedig vízkorlátozásokra kell számítani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
