Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. Szeptember 10. 13:30, csütörtök | Helyi
Forrás: salgotarjan

Megkezdődnek az egyetemi előkészítők Salgótarjánban.

Megkezdődnek az egyetemi előkészítők Salgótarjánban.

Mint ismert, az előző városvezetés regnálása alatt bezárt a – közismert nevén – számviteli főiskola.

A felsőfokú képzés salgótarjáni újraindítására ugyanakkor erőteljes szükséglet mutatkozott, így a 2014-ben megválasztott városvezetés és a felsőoktatási kabinet új lendülettel látott munkához.

Az Óbudai Egyetemmel korábban megkezdett egyeztetések tavaly decemberben konkrét elképzelések megfogalmazásával folytatódtak. Ezek alapján – Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár közreműködésével – alakult ki az újrainduló salgótarjáni felsőoktatás bevezetésének modell értékű koncepciója.

A Salgótarjáni Felsőoktatási Kabinet három évre szóló programot dolgozott ki, melynek első üteme 2015 októberében úgynevezett „0”-dik évfolyammal, egyetemi előkészítővel kezdődik. A képzés során – az Óbudai Egyetem mentorálásával, eddigi tapasztalataik felhasználásával gyakorlatorientált és feladatközpontú képzés indul fizika és matematika tárgyakból 50-50 órában. Az előkészítőkre a Bolyai gimnáziumban kerül sor péntek délutáni és szombat délelőtti napokon nagy tapasztalatokkal rendelkező középiskolai tanárok vezetésével, akiket egyetemi oktatók készítenek fel a decemberig tartó kurzusok vezetésére.

Az egyetemi előkészítőt ajánlják a most kezdődött tanév végén érettségizőknek, illetve azoknak, akik már befejezték középiskolai tanulmányaikat és továbbtanulási szándékaik vannak. Fontos, hogy az előkészítőkön való részvétel ingyenes, semmilyen elkötelezettséggel nem párosul. A képzés sikeres elvégzéséért az Óbudai Egyetem ingyenesen biztosít tananyagot írott és elektronikus formában a felkészítőn részt vett diákoknak.

A három évre szóló program következő tanévében, 2016. szeptemberében kezdődhet a felsőfokú szakképzés, majd a harmadik ciklusban, 2018-ban a felsőoktatási alapképzés Salgótarjánban.

Az idén októberben kezdődő egyetemi előkészítőkre a város honlapján, a salgotarjan.hu weboldalon, kizárólag elektronikus úton jelentkezhetnek az érdeklődők.

További információk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 15:15, kedd | Helyi

Áder János a fenntartható életmódról és az újrahasznosíthatásról is beszélt diákoknak Pétervásárán.

Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke környezetvédelmi, fenntarthatósági témájú előadást tartott.

2024. Május 07. 08:33, kedd | Helyi

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók.

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 07. 08:00, kedd | Helyi

Záporok, zivatarok jönnek.

Egy hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen várható eső, zápor, zivatar.

2024. Május 07. 04:26, kedd | Helyi

A magyar olimpiai csapat párizsi formaruhái

Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit. A Magyar Sport Napján tizenhat-tizenhat élsportoló és meghívott híresség mutatta be a magyar olimpiai és paralimpiai csapat formaruháit.