Hírek
2016. Augusztus 11. 09:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Megállás nélkül továbbhajtott
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 12000/224/2016. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. július 20-án 16 óra 10 perc körül ezideáig ismeretlen személy - Mercedes GL típusú - személygépjárművel Balassagyarmat irányából Rétság irányába közlekedett a 22-es számú főúton. Az ismeretlen személy a 13-as kilométerszelvénynél, egy vele azonos irányba haladó járművel egy időben kezdett előzésbe, ezért az előtte haladó személygépjármű vezetője - a veszélyhelyzet észlelésekor - az ütközés elkerülése végett vészfékezést hajtott végre, majd az úttest melletti árokba hajtott.
Az ismeretlen hatósági jelzésű - feltételezhetően külföldi honosságú - Mercedes GL típusú személygépkocsi vezetője megállás nélkül továbbhajtott a helyszínről.
A rendőrség várja azon személyek jelentkezését, akik az említett időpontban a balesettel érintett útszakaszon közlekedtek és látták a történteket, továbbá az üggyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek. Bejelentéseiket tegyék meg személyesen a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon (2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. sz.), vagy hívják a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 32/312-148-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést a 24 órán át ingyenesen hívható 0680/810-107 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kép: www.utadat.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
