Hírek
2014. Szeptember 24. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Losonc visszavásárolja a sportcsarnokot
Kedvező feltételekkel vásárolja meg a losonci (Szlovákia) önkormányzat a magánkézben levő egykori sportcsarnokot.
A képviselő-testület döntése értelmében a jelenlegi tulajdonos széles körű rekonstrukciót követően adja át az épületet a városnak, a 860 ezer eurós beruházás egy részét az önkormányzat megtakarított pénzéből fedezik.
Körülbelül húsz évvel ezelőtt adták át a város központjában álló, kétezer fő befogadására alkalmas csarnokot. Korábban Losonc tulajdonában volt, néhány éve adták el. A szebb napokat látott épület ma siralmas állapotban van, teteje beázik, több helyen hiányzik a vakolat. Korábban nemcsak sporteseményeknek adott otthont, hanem számos koncertet, kiállítást és fesztivált is rendeztek a komplexumban. Azóta bezárt a csarnok uszodája, masszázsszalonja és az étterem is.
Alexandra Pivková polgármester még tavaly decemberben tárta a képviselők elé azt az elképzelést, amely szerint a város visszavásárolná a sportcsarnokot. Az épület árát – jelenlegi állapotában – a hozzá tartozó telekkel együtt 851 ezer euróban határozta meg a szakértő. Egy ugyanilyen csarnok felépítésének költségeit közel 2,2 millió euróra becsülik a szakemberek. Mindezek ismeretében a képviselő-testület a régi sportcsarnok mellett döntött. Több hónapos előkészítést és egyeztetést követően a város megállapodott az épület tulajdonosával. Az egyezség értelmében a csarnok jelenlegi tulajdonosa felújítja az épületet, és működőképes állapotban adja át a városnak. Losonc 860 ezer euróért vásárolja vissza a csarnokot és a hozzá tartozó telkeket. 2014-ben az önkormányzat tartalékalapjából összesen 496 ezer eurót fordít a sportcsarnok megvásárlására. Ebből 343,5 ezer eurót az épületért, 152,5 ezer eurót pedig az azt övező telkekért fizet ki. A fennmaradó összeget három év alatt fizetik ki. Évente 122 ezer eurót utal át a város az épület tulajdonosának. A beruházás egy részét a korábbi években bevezetett megszorító intézkedésekből befolyt összegből, valamint a feleslegessé vált városi tulajdonú vagyon eladásából nyert pénzből fedezik.
Alexandra Pivková elmondta, előzetes számítások alapján a csarnok fenntartási költségét évente 50–70 ezer euróra becsülik. „Szükségünk van egy sport- és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas épületre, vagyis egy többfunkciós komplexumra. Az egykori sportcsarnok mellett szólt az is, hogy a városközpontban van” – magyarázta a polgármester.
Terveik szerint az épületet a városban működő sportklubok mellett a nyilvánosság is használhatná. Különböző járási, kerületi, országos és nemzetközi sportesemények megrendezésével is számolnak. A csarnok megvásárlásától az Artézi kutak terének fellendülését is várja a város. Az ott található épület üzlethelyiségeinek többsége üresen áll, a terület elhanyagolt. Bandába verődött fiatalok találkozóhelye, a garázdaság és vandalizmus mindennapi jelenség ezen a területen. A csarnokhoz tartozó telkek megvásárlását követően a város felújítja a közvilágítást, kitisztíttatja és parkosítja a területet.
Forrás: ujszo.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
