Hírek
2014. Augusztus 31. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Lopás Nagyorosziban
Elfogták a rendőrök azt a 20 éves férfit, aki szomszédja ingatlanából lopott.
A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Zs. Norbert 20 éves nagyoroszi lakos ellen.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 27-én 10 óra 20 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Nagyoroszi belterületén az egyik ingatlan műhelyének ajtaját felfeszítették. A rendőrök a széles körű adatgyűjtés alapján megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a sértett szomszédja, Zs. Norbert 20 éves nagyoroszi lakos gyanúsítható megalapozottan, aki 2014. júliusában a hátsó ajtót felfeszítve oda bement, majd 2014 augusztusáig több alkalommal visszatérve egy gázpalackot, különböző kéziszerszámokat, elektronikai eszközöket, konyhai felszereléseket, és egyéb értékeket lopott el. Az eltulajdonított értékek egy részét a nyomozók megtalálták, és lefoglalták.
A férfit a rendőrök elfogták, a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
