Hírek
2012. November 05. 11:55, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Állami segítséget vár a Palóc Múzeum
A Palóc Múzeum fenntartását célzó állami segítségre vár Balassagyarmat, miután erre már szóbeli ígéretet kaptak.
Mint korábban beszámoltunk róla, megyénként csak egy megyei múzeumi szervezetet támogat a jövőben a kormány, a többi intézmény önkormányzati fenntartásba kerül. Nógrádban a salgótarjáni múzeum kapta meg a megyei státuszt, a döntés nehéz terheket róhat Balassagyarmatra. Az Ipoly-parti város vezetése, a Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány és számos civil szervezet támogatásával ezért kezdeményezte a Palóc Múzeum megyei rangra emelését. A számukra hátrányos döntést követően a balassagyarmatiak az állami védelem szükségessége mellett érveltek, hangsúlyozva, hogy a Palóc Múzeum esetében azért szükséges a kiemelt támogatás, hogy az továbbra is a magyar nemzetközösség egyik legrégebbi, és legkiterjedtebb, államhatárokon átnyúló népcsoportjának, a palócságnak legfontosabb identitásközpontjaként működhessen. A felújított csesztvei Madách Imre Emlékmúzeum nyitóünnepségén L. Simon László, kulturális államtitkár is hangsúlyozta: indokoltnak találják a kérést és mint mondta, a kormányzat nem hagyja magára ebben a kérdésben Balassagyarmatot. Tárgyalják a kérést és minden valószínűség szerint állami védelem alá helyezik a 121 éves Palóc Múzeumot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 16:36, szombat | Helyi
Csíksomlyói búcsú - Csíksomlyói szónok: csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra.
2024. Május 18. 14:00, szombat | Helyi
Pünkösd - Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei.
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
2024. Május 18. 13:43, szombat | Helyi
Egy régi történet: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek – 1. rész: 1902-re a csúcson!
Borítóképen: Az egykori vasfinomító gyár és lakótelep látképe 1873-ból. A Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat, vagy a Rimamurány—Salgó-Tarjáni Vasmű Részvény Társaság
2024. Május 18. 08:00, szombat | Helyi
Reggel pára, délután egy-egy zápor jöhet.
Napos-gomolyfelhős időre van kilátás. Északon helyenként futó zápor, zivatar kialakulhat.