Hírek
2013. Szeptember 06. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Lengyelekkel erősít a Dornyay
Szeptember 7-8. között Szentendrén bonyolítják le a hazai tájékozódási futók egyik legnépesebb országos nyílt nemzetközi részvételű egyéni bajnokságát, a rövidtávút, valamint a pontbegyűjtő csapatbajnokságot.
A szombati versenyre a különböző életkori kategóriákban 977 fő nevezett be,közte három egyesület színeit képviselve 58 fő Nógrád megyéből. A bajnoki és szakosztályi pontokért és a ranglistapontokért, na és a bajnoki címért folytatott küzdelem a kora délelőtti órákban Püspökmajor térségében selejtező futamokkal veszi kezdetét, majd néhány órás pihenést követően délután a Szamárhegyen, a Kálvária környékén és a belvárosban kerül sor a döntők lebonyolítására.
Megyénk korosztályos tájékozódási futói rendszerint jól szerepelnek a rövidtávú bajnokságon, de sajnos idén több komoly sérülés, betegség, műtét vetette vissza egy időre a versenyzéstől tájékozódási futóinkat. Így nem lesz ott a megmérettetésen a salgótarjániak közül a többszörös országos bajnok Boros Anna (térdműtét), férje Goldmann Róbert (a közelmúltban terepen versenykerékpáros balesetet szenvedett) valamint a megye egyetlenegy aranyjelvényes ifjúsági sportolója Goldmann Júlia sem. A HUFEZE Pásztó SK-nál Reviczki Zsolt porckorong sérüléssel, Czimer Z. József pedig a Lyme kór mellett szemműtétjeivel küszködik.
Mivel a bajnoki küzdelem-pontszerzés- egyik fontos értékhatározója a sportágnak, az ország legjobb egyesületi közé tartozó Salgótarjáni Dornyay SE, id. Pelyhe Dénes segítségével a hét végi két országos bajnokságra négy lengyel, krakkói sportolót igazolt le.
Biederman Marcin, és Sobas Aleksandra a serdülők elit kategóriájában, Garbacik Michal az ifjúsági fiúknál, Biederman Pavel pedig a szenior férfiaknál fogja erősíteni a salgótarjániak egyesületét.
A balassagyarmatiaknál a napokban Nógrád megyébe visszatért Kovalcsik István mellett a felnőtt nők elit versenyszámában Balázs Anna révén újoncot is mély vízbe dobnak.
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
