Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. Június 29. 08:26, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Lemondott egy vasárnap megválasztott önkormányzati képviselő Kutasón

Lemondott egy vasárnap megválasztott önkormányzati képviselő Kutasón

A faluban azért kellett új polgármestert és képviselő-testületet választani, mert márciusban három tag indítványára feloszlatta magát a grémium.

A lemondott Huszár Jánosné a kezdeményezők egyike volt, hármuk közül egyedül ő jutott be az új testületbe.

Nagyné Kaszala Katalin Kitti, a mátraszőlősi közös önkormányzati hivatal aljegyzője az MTI-nek kedden elmondta: a négy képviselő közül negyedikként bejutott független Huszár Jánosné nem élt mandátumával, mint ahogy a soron következő négy induló sem, így az öt szavazatot elnyert Bencsik Gábor (Magyar Munkáspárt) vállalta a mandátum betöltését.

A 112 lakosú Kutasón vasárnap három jelölt közül a korábbi polgármestert, a független Noskó Sándor Gábort választották újra a falu vezetőjévé. A négy képviselői helyért tíz jelölt indult: nyolc függetlenként, kettő a Magyar Munkáspárt színeiben.

Március végén három képviselő azért kezdeményezte az önfeloszlatást, mert elvesztették a bizalmukat a polgármesterben. A döntést a testületben három igen szavazattal hozták meg, két nem ellenében.

A most bejutott Bencsik Gábor (Magyar Munkáspárt) polgármesterjelöltként is elindult a vasárnapi választáson, de nem kapott szavazatot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.