Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. Március 16. 08:45, szerda | Helyi
Forrás: Salgótarján

Kutyafuttatási lehetőségek a városban

Kutyafuttatási lehetőségek a városban

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2011. áprilisában alkotta meg az állatok tartásáról szóló rendeletét, azóta azonban jelentősen módosultak az állattartásra vonatkozó hatáskörök, valamint központi jogszabályok, melyek korlátozták az állattartás helyi szintű szabályozásának lehetőségeit.

A többször módosított rendelet több szakasza hatálytalan, a meglévő rendelkezések pedig több pontban is ellentétesek magasabb szintű jogszabályokban meghatározottakkal, ezért indokolttá vált a teljes rendelet hatályon kívül helyezése, valamint a kutyafuttató területek kijelöléséről szóló rendelet megalkotása. Ezt fogadta el 2016. március 10-i ülésén a város önkormányzata. A kutyafuttatásra kijelölt területeket a képviselőkkel előzetesen egyeztették.

A kijelölt területek:

  • Salgótarján, Camping út tóstrandi vízmű melletti 2413 hrsz. közterület
  • Salgótarján, Fáy András krt. 88-90-92 mögötti 2102 hrsz. közterület
  • Salgótarján, Báthori István utca 2-4-6. szám mögötti 3012 hrsz. közterület
  • Salgótarján városközpont Március 15. út támfal feletti részen az Arany János út 19. alatti 3746/2 hrsz. közterület
  • Salgótarján, Pécskő úton lévő uszoda és a vízmű közötti 4171 hrsz. közterület
  • Salgótarján, Csokonai út 82. számmal szemben lévő, a középiskola melletti 6069/3 hrsz. közterület
  • Salgótarján, Gorkij krt. 21-23-25-27. szám mögötti 6677/28. hrsz. közterület
  • Salgótarján, Gorkij krt.85. szám melletti 6677/28. hrsz. közterület

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.