Hírek
2024. Január 16. 06:11, kedd |
Helyi
Forrás: INFOSTART/MTI/zsuffa csaba
Különleges segítséget kapnak a horgászok
Applikációval segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket a Magyar Országos Horgász Szövetség. Az alkalmazás széleskörű szolgáltatást nyújt az érvényes regisztrációval rendelkező horgászoknak
- ismertette a mintegy 1200 egyesületben csaknem 800 ezer taggal rendelkező szervezet elnökhelyettese. Dérer István elmondta:
a horgászapplikáció valamennyi érvényes horgászokmányt tartalmazza majd.
Az elektronikus fogási napló első körben a turista horgászoknál, majd 2025-től választhatóan minden horgásznál elérhető lesz. Az alkalmazásban a fogások is hitelesen rögzítehetők lesznek, és területi jegyet is lehet majd a telefon segítségével vásárolni, emellett a felhasználókat horgászhelykereső is segíti.
Jövőre már a teljes elektronizáció - így az egyesületi tagság létesítése, megújítása is - megvalósulhat, így a horgászok otthonról is intézheti ügyeiket - foglalta össze Dérer István.
A horgászat népszerűsége töretlen, a belföldi és a külföldi horgászturisták száma egyaránt növekszik - közölte az ország legnagyobb civil szervezetének elnökhelyettese. Az elmúlt években 26 tagszövetség, számos speciális jogállású tag, gazdasági társaság, mintegy 1200 egyesület és 1600 értékesítési pont, több tucat minősített haltermelő és hivatalos versenyszervező vállalkozás alkotta a teljes szervezeti hálót - közölte a MOHOSZ.
Dérer István közölte azt is: tavaly sikeres évet zárt a szervezet. A horgászok bizalma megmaradt, így a jelentős áremelések ellenére sem csökkent érdemben a horgászat népszerűsége. Azt mondta: mivel tavaly az aszály sem sújtotta a horgászokat, így a haltermelés is jól alakult és hosszú évek óta először csökkent az őszi telepítésre szánt ponty termelői ára.
A MOHOSZ pályázati programjainak támogatásával csak ezen időszakban mintegy 3000 tonna hal került a vizekbe. Emellett oktatás, halőri és vízparti üzemeltetési feladatokat látott el a szervezet, de új elemként energetikai és céltámogatást is nyújtottak az egyesületeknek.
Az elnökhelyettes hangsúlyozta: sor került egy átfogó jogszabályi módosításra is, amely döntően a digitalizáció további lépéseit szolgálja, ideértve a Magyar Horgászkártya sikeresen megkezdett, folyamatban lévő megújítását is.
A MOHOSZ 2024-es tervei közé sorolta, hogy a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia tavasszal esedékes elfogadása után megindulhat a horgászat környezetének infrastrukturális fejlesztése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
2026. Február 04. 18:09, szerda | Helyi
VIDEÓ - Ausztrália Csendes Összeomlása
Mi történik, ha egy ország meggazdagszik anélkül, hogy valódi gazdaságot építene? Ausztrália hamarosan meg fogja tudni.
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
