Hírek
2024. Július 11. 06:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: magyar nemzet
Kreicsi Bálint: Nem volt túl sikeres az elmúlt tíz év Salgótarjánban.
Jobboldali fordulat után a kormánypártok vezetik októbertől a nógrádi megyeszékhelyt, a közgyűlésben is kétharmados többségük lesz.
Tíz év után váltották le a salgótarjániak ez eddigi baloldali városvezetést az önkormányzati választáson.
A polgármesteri címet a Fidesz–KDNP, Hajrá Salgótarján Egyesület jelöltje Kreicsi Bálint nyerte el, míg a közgyűlésben nagyjából kétharmados aránnyal szintén a kormánypaartok lesznek többségben.
„Sok oka van a fordulatnak, az egyik, hogy nem volt túl sikeres az elmúlt tíz év, ahhoz képest, hogy mit lehetett volna elérni”
– mondta a Magyar Nemzetnek a megválasztott polgármester. Kreicsi Bálint szerint ezt az itt lakók is érezték, azonban ez még kevés lett volna a sikerhez.
Az is kellett – ecsetelte a politikus – hogy széles körű összefogás jöjjön létre. Meglátása szerint egy jó csapatot tudtak összeállítani és rengeteget dolgoztak a kampányban, amivel sikeresen elérték és úgy tűnik, meg is tudták szólítani a választókat.
A megválasztott polgármester azt mondja, a városban igazi közösséget akar építeni. Szerinte nem elég, ha az önkormányzat teszi a dolgát, az embereknek, az itt lévő cégeknek is befogadónak kell lenni, csakis így, közös munkával nézhet egy szebb jövő elé Salgótarján.
A politikus azt is elmondta, hogy szerencsés helyzetben vannak, mivel a közgyűlésben bőséges többséggel tudják majd meghozni a legfontosabb döntéseket. Nagyon sok ugyanis a rozsdafolt, a barnamező, amiket meg kell szüntetni – magyarázta Kreicsi Bálint.
Ugyanakkor gyönyörű természeti környezet veszi körül a várost, így az ipar és a turizmus együttesen hozhatja lendületbe Salgótarjánt. Hozzátette, fontos az is, hogy a közbiztonság területén is előre lépjenek, emellett pedig a szokásos önkormányzati munkát is el kell látni.
„Igyekszünk azon lenni, hogy minél hamarabb látható eredményeket érjünk el”
– fejtette ki végül Salgótarján következő polgármestere.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
