Hírek
2015. Május 12. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
"Közlekedik a család" megyei döntő Salgótarjánban
Tizenöt Nógrád megyei család mérhette össze tudását.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 9-én rendezte meg Salgótarjánban az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett "Közlekedik a család" elnevezésű verseny területi döntőjét. A rendezvényt Ferencsik Raymond Levente r. alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese nyitotta meg, és egyben köszöntötte a résztvevőket. A megmérettetésen összesen tizenöt család vett részt, és adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról. Az eseményen a versenyzők KRESZ tesztet töltöttek ki, majd a szülők vezetéstechnikai ismereteiket mérhették össze, a gyermekek pedig ügyességi pályán kerékpárral hajtottak végre közlekedési feladatokat.
A vöröskereszt és a katasztrófavédelem vetélkedőjével színesített megmérettetésen a szügyi Csábi család bizonyult a legeredményesebbnek. Ők képviselik megyénket 2015. június 21-én Mogyoródon, a Hungaroringen megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A dobogó második fokára a bátonyterenyei Elischer család, míg harmadik fokára a salgótarjáni Nagy család állhatott.
A rendezvénysorozat célja, hogy a közlekedők széles rétegének figyelmét felhívja a balesetmentes közlekedésre, valamint, hogy kiemelje a szülői példamutató magatartás fontosságát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
