Hírek
2013. Március 20. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Közel ezren tanulhattak ingyen
A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Észak-magyarországi régió 971 munkavállalójának biztosított ötféle térítésmentes képzést.
Az Európai Uniós támogatásból biztosított program 2013. márciusában fejeződik be. A mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak toborzása még 2010 végén megkezdődött. A menedzsment akkor a három érintett megyeszékhelyen tartott nyitórendezvényén ismertette a régió alkalmazottaival és cégvezetőivel a program lényegét.
A különböző közbeszerzési eljárások miatt az első kurzus 2012 márciusában indult el, Egerben. Ezt követően sorra álltak össze a 25 fős csoportok. Nógrádban összesen nyolc településen folyt képzés, míg Borsodban öt, Hevesben pedig három települést érintett a program.
A Mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak képzése az Észak-magyarországi régióban (TÁMOP-2.1.4.-09/1-2010-0017) elnevezésű projektben először a Gyakorlati EU ismeretek munkavállalóknak (60 órás) című képzés létszáma telt be. Később a 67 órás Sales (értékesítési ismeretek), és a nagy népszerűségnek örvendő 200 órás Angol nyelvi képzés toborzását tudták lezárni. A vállalkozás működésével kapcsolatos tanfolyamok, a Cégvezetés, projektmenedzsment (66 órás), valamint a Gazdasági és vállalkozási ismeretek (72 órás) többsége az utolsó négy hónapra maradt.
Ami a hallgatók megyénkénti elosztását illeti, a program során 658 nógrádi, 167 borsodi, valamint 146 hevesi munkavállaló részesült térítésmentes képzésben, ingyenes tankönyvcsomaggal, tanúsítvánnyal és ellátással együtt.
Mint arról Varga Béla, az alapítvány ügyvezetője és Németh Gábor projektmenedzser beszámolt, a projekt záró rendezvényére március 26-án, délelőtt 10 óra kezdettel a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban kerül majd sor. Itt a projektmenedzsment és a képző intézmények képviselői mellett a résztvevők egy csoportja is beszámol majd tapasztalatairól.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 14:00, szombat | Helyi
Pünkösd - Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei.
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
2024. Május 18. 13:43, szombat | Helyi
Egy régi történet: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek – 1. rész: 1902-re a csúcson!
Borítóképen: Az egykori vasfinomító gyár és lakótelep látképe 1873-ból. A Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat, vagy a Rimamurány—Salgó-Tarjáni Vasmű Részvény Társaság
2024. Május 18. 08:00, szombat | Helyi
Reggel pára, délután egy-egy zápor jöhet.
Napos-gomolyfelhős időre van kilátás. Északon helyenként futó zápor, zivatar kialakulhat.
2024. Május 17. 15:00, péntek | Helyi
Rossz matek: 2×72=2×39+2×4!!!
Jövet-menet gyorsan hajtott Dejtáron.