Hírek
2014. December 05. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Kocsmába törtek be
Elfogták a salgótarjáni rendőrök, azt a három férfit, akik egy karancskeszi kocsmából nagyobb értékű italokat tulajdonítottak el.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 28 éves B. J. Lajos, a 19 éves K. D. László és egy 17 éves karancskeszi lakos, továbbá orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 25 éves O. Gábor karancslapujtői lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 28 éves férfi 19 éves társával együtt Karancskeszi egyik kocsmájának mozgásérzékelő lámpáját a helyéről kiszakította, a raktár ajtaját felfeszítette, majd az épületből több üveg nagyobb értékű márkás italt és élelmiszereket tulajdonítottak el, mialatt harmadik társuk az utcán figyelt. A jogtalanul eltulajdonított szeszes italokat ezt követően K. D. László átadta O.Gábor karancslapujtői lakosnak. A nyomozók a házkutatások alkalmával az eltulajdonított italok, élelmiszerek egy részét lefoglalták.
A rendőrök a gyanúsítottakat a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. A 25 éves O.Gábor karancslapujtői lakost őrizetbe vették.

Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
