Az elmúlt hetekben újra a figyelem középpontjába kerültek a devizaárfolyamok, a témával az elmúlt héten a legfejlettebb ipari országok (G7) és a G20 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei is hosszan foglalkoztak –bár természetesen az ülések utáni közlemények meglehetősen semmitmondóak voltak - mondják a CIB Bank elemzői.

Néhány évvel ezelőtt, ha devizamanipulációról hallottunk, automatikusan Kína „ugrott” be. Ma a legtöbb támadást Japán kapja.A globális válság hatodik évébe lépett, és bár az elmúlt évek a permanens válságmenedzselés jegyében teltek, a fejlett gazdaságokban még mindig nagyon lassú a növekedés (vagy éppen recesszió van), a válság előtt és a válság eredményeképpen felépült adóssághegyek sok gazdaságban közép és hosszú távon nem fenntarthatóak, a munkanélküliség pedig krónikusan magas szinten ragadt.A kormányok fő célja a gazdaság élénkítése,de a költségvetési politikai mozgástere a legtöbb országban drasztikusan beszűkült, így a monetáris politikáról várják a gazdaságok talpra állítását. Az árfolyamok direkt vagy indirekt leértékelése azonban a kereskedelmi partnerek helyzetét rontja, így időről-időre fellángol a devizaháború.

Ha devizaháborúról hallunk, először általában a nagy gazdasági világválság juthat eszünkbe: a 30-as években a recesszióra, magas munkanélküliségre több ország devizájának leértékelésével (devizaháború) és protekcionista intézkedések, adminisztratív kereskedelmi korlátozások bevezetésével válaszolt (tarifa háború),ami nagyban hozzájárult a globális kereskedelem összeomlásához, illetve a válság elmélyüléséhez. Ebből az időszakból eredeztethető a „beggar thy neighbour” kifejezés (tedd tönkre a szomszédot), ami arra utal, hogy az egyes országok kereskedelmi partnereik (szomszédaik) kárára próbálnak előnyhöz jutni, illetve megoldani a saját belső problémáikat. A 30-as évek tapasztalata azt mutatta, hogy az ilyen politikának nincsen nyertese, végül mindenki rosszul jár. Később, a Bretton Woods-i rendszer összeomlását követően a világ újra belépett a lebegő árfolyamok rendszerébe, és ennek megfelelően időről-időre kialakultak a világban kisebb-nagyobb devizaháborúk.

A 90-es évek közepétől jelentősen megritkultak,néhány időszakban pedig teljesen eltűntek az árfolyamok mesterséges befolyásolására irányuló devizapiaci intervenciók. (Kína természetesen kivétel, de Japán is agresszívan beavatkozott a devizapiacokon a kétezres évek elején) A közelmúltat vizsgálva a devizaháború kifejezést először 2010-ben a brazil pénzügyminiszter használta, ezt azonban hosszú ideig tartó „csönd” követte. A krízis epicentrumát a fejlett országok (pontosabban az Egyesült Államok) jelentették, a válság innen gyűrűzött át a feltörekvő gazdaságokra. Azokba a gazdaságokba, amelyek a korábbi krízisek eredményeképpen meglehetősen erős állapotban várták a hullámokat. Így az első körös hatások csak áttételesek és mérsékeltek voltak. A fejlett gazdaságok drasztikus gazdasági lassulásával párhuzamosan ekkor még nagyon sok feltörekvő gazdaság egészséges ütemben, sőt több esetben a potenciális feletti ütemben bővült, a fő veszélyt a gazdaság túlfűtötté válása jelentette.Ilyen körülmények között a fejlett gazdaságok agresszív monetáris lazítása jelentős mennyiségű tőkét vonzott a magas növekedésű,stabil és magas hozammal kecsegtető feltörekvő piacokra –ez pedig az árfolyamok felértékelődését vonta maga után. A brazil fizetőeszköz drasztikusan felértékelődött, a jelentős nagyságrendű portfolió tőke beáramlás pénzügyi stabilitási kockázatokat eredményezett, amire a kormány adminisztratív eszközökkel, tőkekorlátozásokkal reagált.

A közelmúltban többek között Brazília, Oroszország és Korea is nemtetszésének adott hangot a fejlett gazdaságok gyakorlatával kapcsolatban, de az elmúlt időszakban az Egyesült Államok, az euró övezet és Japán gazdaságpolitikai vezetői is egyre gyakrabban mutogatnak egymásra, illetve közösen Japánra. A kereskedelmi partnerek relatív pozícióit a felértékeltebb árfolyam mellett az is rontja, hogy a legtöbb fejlett gazdaságban a monetáris expanzió restriktív fiskális politikával párosul –így az importkeresletet két csatornán keresztül is mérséklődik.

A Japánnal szembeni frusztráltság jogosnak tűnik, hiszen tavaly október óta a japán fizetőeszköz az euróval szemben körülbelül 25 százalékkal, a dollárral szemben pedig közel 20 százalékkal értékelődött le. Az új miniszterelnök pedig komoly nyomást gyakorol a jegybankra, hogy még agresszívabb mennyiségi lazító lépésekkel próbálja kihúzni a szigetország gazdaságát a deflációs spirálból. Azok az országok, amelyek devizái felértékelődnek, és ezáltal versenyhátrányt szenvednek el, „beggar thy neighbour” politikák alkalmazásával vádolják a devizáikat akár direkt, akár közvetett módon befolyásoló országokat, és azzal érvelnek, hogy a gyengébb árfolyam nem oldja meg, maximum egy átmeneti ideig elfedi a gazdaságban meglévő strukturális, versenyképességi problémákat.

A fejlett gazdaságok legtöbbjében a GDP jóval a potenciális alatti ütemben bővül, a fiskális politikának rendkívül kicsi a mozgástere az élénkítésre, és az eddigi monetáris lazító lépések sem tudtak növekedési fordulatot okozni. A költségvetési kiigazítás rövidtávon negatívan hat a növekedésre. Ezeket a negatív hatásokat a monetáris politika az alacsonyabb alapkamat és a leértékeltebb árfolyam segítségével képes lehet valamelyest ellensúlyozni: az
olcsóbb hitel a tankönyvek szerint ösztönzi a beruházásokat és a fogyasztást, a gyengébb árfolyam pedig javítja az export versenyképességét.

A fejlett gazdaságokban azonban az (átlagosan) megszorító költségvetési pozíció mellett a monetáris politikai hagyományos eszköztára kimerült (az alapkamatok 0 százalékon, vagy e szinthez nagyon közel állnak). A jegybankok legtöbbje mennyiségi lazító programokkal próbálja élénkíteni a gazdaságot, a piacokra pumpált óriási mennyiségű likviditás azonban a magánszektor mérlegalkalmazkodása miatt nem tud átgyűrűzni a reálgazdaságba; a beruházásokat és a fogyasztást érdemben nem élénkíti.Miután -az EKB kivételével- a mennyiségi lazító programok által a pénzügyi piacokra pumpált pénzmennyiséget nem sterilizálják, az eszközvásárlási programok természetes mellékhatásaként az árfolyam gyengül.

A korábbi devizaháborúkban elsősorban a direkt beavatkozást használták, (Svájc, illetve Japán kivétel:a BoJ 2010 őszén interveniált a jen gyengítése érdekében, majd 2011 tavaszán a G7 közösen avatkozott be a szigetország devizájának piacán) napjainkba a devizák gyengülése elsősorban a mennyiségi lazító programok „mellékhatása”. Pontosan ezzel védekeznek a „gyanúsítottak”. A svájci jegybank volt elnöke néhány héttel korábban a Financial Times-ban publikált cikkében visszautasította az árfolyam manipulálására vonatkozó vádakat, és azzal érvelt, hogy a svájci frank túlértékelt, a túlértékelt árfolyam pedig deflációs és súlyos növekedési kockázatokat jelent. Vagyis az SNB az árfolyamküszöb bevezetésével nem kereskedelmi partnereit akarta „tönkretenni”, kizárólag a svájci gazdaság érdekeit tartja szem előtt, és teljes mértékben mandátumának megfelelően cselekszik.

A múlt heti G20 ülésen szinte az összes fejlett gazdaság jegybankjának elnöke, köztük Ben Bernanke is hasonló érvekkel állt elő. A Fed első embere elismerte, hogy a mennyiségi lazító programok a dollár gyengülésével járnak együtt, de hangsúlyozta: a monetáris expanzió eredményeképpen a gazdaság dinamizálódik, ez pedig középtávon a kereskedelmi partnerekre is kedvezően hat az importkereslet emelkedésén keresztül - vagyis érdemes elviselni a rövid távú negatív hatásokat a középtávon jelentkező előnyökért cserébe. A G20 ülés után kiadott közlemény természetesen egy országot sem vádolt meg devizájának manipulálásával, a megszokott diplomáciai fordulatokkal élve kiállt a mellett,hogy az árfolyamokat a piacoknak kell meghatározni.

Bár abban sincs egyetértés, hogy már a devizaháború közepében vagyunk, vagy csak közelítünk felé, a legizgalmasabb kérdés az, hogy mi lehet a végkifejlet? Az optimista forgatókönyv szerint előbb-utóbb beindul a növekedés a fejlett gazdaságokban, a gazdaság dinamizálódásával párhuzamosan pedig csökken a késztetés a devizaárfolyamok akár direkt, akár indirekt manipulálásra – vagyis a devizaháború nagyobb károk nélkül véget ér.