Hírek
2015. Január 28. 04:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Kilencvenhárom éve város Salgótarján
A hagyományoknak megfelelően idén is január 27-én került sor a Salgótarján várossá nyilvánításának évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepi programokra.
1922. január 27-e nagybetűkkel került be Salgótarján történelem könyvébe. Azon a napon délelőtt 9 órakor dr. Förster Kálmán polgármester vezetésével az Acélgyári Olvasóegylet, azaz a Kohász Művelődési Központ nagytermében megalakult a város első képviselőtestülete.
A várossá nyilvánítás 93. évfordulóján koszorúzással egybekötött ülést tartott a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület. A Kohász Művelődési Központnál rendezett koszorúzási ünnepségen Fekete Zsolt alpolgármester emlékezett az elődökre.
A József Attila Művelődési és Konferencia Központ színházterme adott otthont a városi díszünnepségnek, melyen Dóra Ottó polgármester mondott ünnepi köszöntőt. A városvezető felidézte a várossá nyilvánítás társadalmi és gazdasági előzményeit, megemlítve a későbbi, töretlen fejlődést, melynek során Salgótarján 1929-ben megyei városi rangot kapott, majd lett 1950-ben Nógrád megye székhelye.
A városvezető ugyanakkor elmondta: ma Salgótarjánnak sok tekintetben számos problémával kell szembenéznie. Ebben a folyamatban a tavaly ősszel hivatalba lépett önkormányzat legfontosabb feladatának azt tartja, hogy új munkahelyek teremtésével fiatalok és idősek számára is élhető és szerethető várost teremtsen mindenkinek.
- A városban a 2016-ban újrainduló felsőoktatás reményeink szerint sok salgótarjáni fiatalt vonz majd, olyanokat, akik tudására diplomaszerzésüket követően közös munkánkban számíthatunk – mondta Dóra Ottó. Nekik és annak a sok-sok dolgos embernek kívánunk az elkövetkező esztendőkben munkahelyeket teremteni, aki a saját és a város boldogulásáért szeretnének tenni, dolgozni.
Sok helyi polgár – akik a saját és közösségük erejével, kimagasló teljesítményükkel járultak és járulnak hozzá Salgótarján mindennapjaihoz – munkája az alapja ennek, akik közül a díszünnepségen Dóra Ottó, valamint Dániel Zoltán és Fekete Zsolt alpolgármesterek adták át a városi önkormányzat által alapított díjakat és kitüntető címeket. A város díszpolgára dr. Szvircsek Ferenc történész-muzeológus lett.
Az ünnepséget követően a közönség a Zenthe Ferenc Színház és a Nógrád Táncegyüttes „Palóc Madonnák” című előadását tekintette meg.
A díjazottak
„Salgótarján Díszpolgára” kitüntető cím - Dr. Szvircsek Ferenc, történész-muzeológus
Posztumusz „PRO URBE” kitüntető emlékérem - Ercsényi Ferenc
„PRO ARTE” művészeti díj - Homoga József, fotóművész
„Salgótarjánért Emlékérem” - Varga András, római katolikus esperes-főplébános
„Kultúráért” díj - Madách-hagyomány Ápoló Egyesület
„Egészségügyért” díj - Bujtárné Dr. Ottmár Piroska Zsuzsanna, háziorvos
„Salgótarján Közszolgálatáért” díj - Debreceniné Gál Gabriella, közigazgatási ügyintéző
„Salgótarján Sportjáért” díj - Szabóné Sipos Éva és Szabó Attila, testnevelő-edzők
„Salgótarján Gyermekeiért és Ifjúságáért” díj - Petőné Gál Ildikó, pedagógus
„Szociálpolitikáért” díj - Dr. Laczkó Zoltán, az NMKH nyugalmazott vezetője
„Salgótarján Közoktatásáért” díj - Ordasiné Kiss Katalin, a Dornyay Béla Tagiskola vezetője
„Salgótarján Közbiztonságáért” díj - Hidasi Béla, rendőr őrnagy
„Nemzetiségért és kisebbségért” díj - Verebélyi Károlyné, nyugalmazott óvodapedagógus
„Kultúra-mecénása” díj - Sinia Bútorgyártó Kft.
Salgótarján Gazdaságáért” díj - WAMSLER SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
