Hírek
2018. Január 06. 08:12, szombat |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai
Igazi csemegét kínál a nézőknek vasárnapi adásában a Sláger TV Híradója. A csatorna a hazai zenei világ 2017-es legfontosabb történései közül válogat, emblematikus szereplőinek történeteit idézi fel újra.
A nemrégiben elhunyt Som Lajosról felvett emlékműsort a Sláger TV Híradó egyfajta visszatekintőként hozza el, de a nézők ismét láthatják a Benkő Lászlóval készült interjút is, és újra bepillanthatunk az őszi Sláger Party kulisszái mögé, ahol a hazai zenészvilág színe-java bulizott hajnalig.
Balázs Fecó, Závodi János és Köves Miklós mesélnek a Piramis zenekar 2017 októberében elhunyt legendás basszusgitárosáról, Som Lajosról. A jó hangulatú beszélgetésen, Bencze Attila műsorában olyan közös sztorik is előkerülnek, hogy például miért hívták zenésztársai főnöknek Som Lajost. Ő intézte ugyanis a zenekarral kapcsolatos ügyeket, és a fiúk, állításuk szerint abból tudták, hogy a „főnök” valami miatt mérges, hogy olyankor hegyesebb volt az orra. Ilyenkor jobb volt inkább békén hagyni Som Lajost.
A műsorban látható lesz a nemrégiben Benkő Lászlóval készített interjú is. Az Omega oszlopos tagja beszél arról, hogy érzi magát legutóbbi műtéte után, ám ennek ellenére a vele készített beszélgetés vidám hangvételű.

Ezt követően pedig igazi VIP vendégként a szeptember végén megrendezett Sláger Partyra is belépőt válthatunk. Az immáron hagyományt teremtő rendezvényen, ahol ismét a magyar zene és a magyar előadók álltak a középpontban, ott volt többek között Bródy János, Csepregi Éva, Szikora Róbert, Csonka András, Geszti Péter, Vikidál Gyula és Szandi is, de a szórakozásból a csatorna műsorvezetői, így például Bangó Margit, Zoltán Erika, Pordán Petra és Abaházi Csaba sem maradhattak ki.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
