Hírek
2016. Március 29. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Kiállítással nyitották meg a Tolnay Klári Emlékházat Mohorán
Az ezerarcú Tolnay Klári című kiállítással nyitották meg a mohorai Tolnay Klári Emlékházat a téli szünet után szombaton.
Az emlékház vezetője azt is elmondta, hogy idén színészóriások életútját mutatják be a Nógrád megyei emlékházban.
Balla István úgy fogalmazott: idén lenne 102 éves az 1998-ban elhunyt Tolnay Klári, akit nézve egy kivételes személyiség ezer arca formálódik ki előttünk, a kiállítás ezek közül elevenít fel néhány jellegzetesebbet többek között Angelo mester, Fábián József, Inkey Alice, Inkey Tibor, Tóth József, Kálmán Béla, Kanyó Béla, Koncz Zsuzsa és Wolcsánszky Zsuzsa fotóművészek, valamint Juhász M. Miklós festőművész munkáiból.
Az emlékház vezetője beszámolt arról is, hogy ebben az évben színészóriásokat állítanak a középpontba Mohorán: április végén Őze Lajos-, nyáron Pécsi Sándor-emlékkiállítást rendeznek.
Szeptemberben ünnepli 80. születésnapját Pásztor Erzsi, ebből az alkalomból életmű-kiállítást állítanak össze.
Mindezek mellett idén is megemlékeznek Tolnay Klári születésének évfordulójáról, Mohorán rendezi hagyományos ünnepi koncertjét a balassagyarmati nemzetközi muzsikustábor. Kiállítása lesz emlékházban Egri Kató gobelinművésznek, amelyen szülőfaluja, Hosszúpályi község is bemutatkozik, májusban pedig Szabó Ádám énekes ad koncertet Mohorán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
