Hírek
2017. Június 09. 10:28, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Kiállítással emlékeznek ifjabb Szabó István szobrászművészre Bátonyterenyén
A januárban elhunyt ifjabb Szabó István kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész emlékkiállítását nyitják meg pénteken Bátonyterenyén.
Civilek kezdeményezték a Nógrád megyei városhoz kötődő művész tárlatát, amelyen fotókon mutatják be alkotásait - a szervezők nevében erről Végh Gyula tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
A 90 évesen elhunyt művésznek országszerte mintegy 70 fából faragott és bronzból öntött köztéri emlékművét, emlékszobrát, plasztikáját állították fel. Mint Végh Gyula elmondta, közülük a Nógrád megyében található alkotásokat fényképezték le és húsz szobrot mutatnak be magyarázó szövegekkel 11 tablón.
A kiállítás június 29-ig lesz látható a városháza első emeletén. A tárlatot Shah Gabriella művészettörténész, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója nyitja meg, Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere mond köszöntőt a rendezvényen.
Végh Gyula arról is tájékoztatott, az a céljuk, hogy a szobrászművész szülőföldjén élők megismerjék az alkotásait, ezért a következő hónapokban vándorkiállításokat szerveznek Bátonyterenye, illetve a járás oktatási, művelődési intézményeiben.
A szervező emlékeztetett, hogy ifjabb Szabó István a Bátonyterenyével szomszédos egykori Dorogpusztán született 1927. május 22-én, és hároméves volt, amikor Kisterenyére költöztek, mert szintén szobrászművész édesapja, idős Szabó István ott kezdett dolgozni a fafaragó műhelyben, így a szobrászt minden gyerekkori emléke Kisterenyéhez köti.
Ifjabb Szabó István 1952-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd Csók Istvánnal, Pátzay Pállal együtt az elsők között lett a képzőművészeti szövetség tagja.
Nógrád megye, Bátonyterenye és Királyhelmec díszpolgára volt. A felvidéki település főterére ő készítette Petőfi, Szent István, Szent Imre és Szent László szobrát. Számos köztéri alkotás fűződik a nevéhez. Bronzba öntötte Nógrád megye legismertebb személyiségeit is.
Ifjabb Szabó István a Nógrád megyei Benczúrfalván élt abban a műteremlakásban, amelyben 1912 és 1920 között Benczúr Gyula dolgozott, és amelyben édesapja, idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész alkotott 1955-től 1992-ig.
MTI Archív Fotó: Komka Péter
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 24. 07:28, szombat | Helyi
Az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változás
Jövőre változás jön: ki örülhet neki, ki kevésbé. A jövő évi állami költségvetést megalapozó törvényjavaslat több, az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változást
2025. Május 24. 07:23, szombat | Helyi
Pert vesztett az ellenzéki párt, tényleg odagurult a dollár
Pert vesztett a Jobbik, tiltott támogatást kaptak külföldről. A Magyar Nemzet arról ír, a Fővárosi Törvényszék újabb ítéletében mondta ki,
2025. Május 17. 12:23, szombat | Helyi
Milyen lesz a világunk 10-20 év múlva?
Elgondolkodtatok már azon, hogy milyen lesz a világunk 10-20 év múlva? A felhőknél is magasabb toronyépületek, a szélnél gyorsabban száguldó vonatok és olyan
2025. Május 10. 08:22, szombat | Helyi
ÖRÖKSÉGÜL - A közelmúlt történelmének egy-egy szelete
Örökségül – üzenet utódaimnak nemzetről, hazáról című film. A közelmúlt történelmének egy-egy szelete.