Hírek
2013. Március 04. 13:30, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Kevesebb lesz a közmunkás Kazáron
Kevesebb embert tudnak foglalkoztatni a közmunka keretében ebben az évben Kazáron.
Az összesen mintegy hatvan közmunkásból negyvenen a Start közfoglalkoztatási programban vehetnek részt. A Start munkaprogram keretében folytatódik a mezőgazdasági- és belvíz védekezési program, illetve új elemként az értékteremtés keretein belül önkormányzati épületek felújítását tűzték ki célul. Emellett az illegális hulladéklerakókat is felszámolják. A Start munkaprogramon kívül - eltérően az eddigi évek tapasztalataitól – várhatóan jelentősen szűkülni fog a foglalkoztathatóság létszáma. Változás történt a munkabérek tekintetében is: 2013-ban a négy órás közfoglalkoztatási bér nettó 28 ezer 500 forint lesz, hat órában nettó 37 ezer 89 forintot kereshetnek a közmunkások, míg nyolc órás munkavégzésért a hónap végén 49 ezer 453 forintot vehetnek át a foglalkoztatottak. Ott, ahol a szakirányú végzettség mellett a szakmájában foglalkoztatják a közmunkást, közfoglalkoztatási garantált bért fizetnek majd, négy órában nettó 31 ezer 702, hat órában nettó 47 ezer 553, nyolc órában pedig nettó 63 ezer 404 forintot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 11:30, vasárnap | Helyi
M1: halálos hajóbaleset történt Verőcénél.
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert jelenleg is keresnek - közölte az M1 Híradója vasárnap délelőtt.
2024. Május 19. 09:29, vasárnap | Helyi
Nyitott szertárkapuk!
Május 26-án, vasárnap ismét kinyílnak a tűzoltólaktanyák szertárkapui, hogy gyereknap alkalmából feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
2024. Május 19. 09:10, vasárnap | Helyi
Gépjárműtüzek, közlekedési balesetek és viharkárok!
Kigyulladt egy személyautó,Bontási munkálatok közben kigyulladt egy forgalomból kivont személyautó,Ráfutásos balesetet szenvedett két személyautó,Álló gépjárműnek ütközött egy személyautó...
2024. Május 19. 08:58, vasárnap | Helyi
Csíksomlyói búcsú - Csíksomlyói szónok: csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra.