Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2015. Augusztus 20. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Kevés céget töröltek a nyilvántartásból Nógrád megyében

Kevés céget töröltek a nyilvántartásból Nógrád megyében

Feketelista.hu: több mint 20 százalékkal nőtt a törölt cégek száma az utóbbi egy évben. Megyénkben törölték a legkevesebb vállalkozást a nyilvántartásból.

Az utóbbi egy évben mintegy 23 százalékkal, 77 469-re emelkedett a törölt cégek száma Magyarországon, miközben csupán 28 024 új vállalkozást indítottak el, így tovább csökkent a működő vállalkozások száma - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel.
A közlemény szerint a működő gazdasági szervezetek száma a négy évvel ezelőtti 600 759-ről, 2015 júniusára 584 521-re csökkent, ugyanis az elmúlt négy év alatt összesen 200 693 cég szűnt meg, miközben csak 140 214 új céget alapítottak.
A vállalkozói kör, a magyar gazdaság teljesítményéhez képest még mindig túlméretezett, számítani lehet a további szűkülésére és a folyamat várhatóan együtt jár majd a régiók, illetve a szakmai ágazatok közötti arányok kiegyenlítődéséhez is - vélekedik a portál.
A feketelista.hu elemzésében arra is rámutatott, hogy bár a piacról végelszámolással kivonult cégek száma a tavalyi azonos időszaki 6768-ról idén lecsökkent 5625-re, azonban a látszólagos kedvező tendenciát árnyalja a kényszertörlések ugrásszerű emelkedése.
Kifejtették, hogy a kényszertörlések száma - az eljárás 3 évvel ezelőtti bevezetése óta - a legmagasabb értéket mutatta, meghaladta a 30 ezret, míg egy éve 27 ezer alatt volt. A portál szerint ennek elsősorban az az oka, hogy ha a bíróságok úgy ítélik meg, hogy az adós vagyona nem elegendő a felszámolással kapcsolatos költségek fedezetére, rövid eljárással, kényszertörléssel kivezetik a piacról.
A gazdasági adatbázis régiós bontásban is vizsgálta a cégmegszűnési formákat és azt állapította meg, hogy az elmúlt évben az összes végelszámolás (5625) 53 százalékát a közép-magyarországi térségben bejegyzett cégek (3018-en) kezdeményezték, ugyanakkor a 30 184 kényszertörlés hetvenöt százaléka (22 679) jutott erre a régióra.
Megyei bontásban a pest megyei vállalkozók kezdeményeztek legnagyobb számban végelszámolást és itt regisztrálták a legtöbb (2592) kényszertörlést is. A végelszámolások száma Komárom-Esztergomban (253) és Győr-Moson-Sopronban (210) haladta meg a 200-at. A legkevesebb végelszámolást (67) Nógrád-megyében és Tolna-megyében (71) kezdeményezték a vállalkozók - fűzték hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 10:10, péntek | Helyi

Dargay Attila - 98 éve született

1927. június 20-án született és 2009 október 20-án hunyt el Dargay Attila magyar rajzfilmrendező, képregényrajzoló. Tisztelgés Dargay Attila és Nepp József munkássága előtt.

2025. Május 24. 07:28, szombat | Helyi

Az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változás

Jövőre változás jön: ki örülhet neki, ki kevésbé. A jövő évi állami költségvetést megalapozó törvényjavaslat több, az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változást

2025. Május 24. 07:23, szombat | Helyi

Pert vesztett az ellenzéki párt, tényleg odagurult a dollár

Pert vesztett a Jobbik, tiltott támogatást kaptak külföldről. A Magyar Nemzet arról ír, a Fővárosi Törvényszék újabb ítéletében mondta ki,

2025. Május 17. 12:23, szombat | Helyi

Milyen lesz a világunk 10-20 év múlva?

Elgondolkodtatok már azon, hogy milyen lesz a világunk 10-20 év múlva? A felhőknél is magasabb toronyépületek, a szélnél gyorsabban száguldó vonatok és olyan