Hírek
2014. Szeptember 30. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Kevés a sertés Nógrádban
Kevés a sertés Nógrádban – legalábbis az ország többi megyéjéhez képest.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Nógrádban kilencezer sertést tartanak, míg a hátulról második, megyénktől csak kicsivel nagyobb Vas megyében ez a szám eléri a harmincezret. A KSH legutóbbi felmérésből kiderül az is, hogy miközben az országban a lélektani mélypont - 3 millió alá - csökkent egy év alatt a hazai sertéslétszám, addig Nógrádban stagnálás mutatkozik. Összehasonlításként megemlíthető, hogy a magyar mezőgazdaság eddigi csúcsévében, 1984-ben még több mint 13 millió sertést tartottak, de 1990-ben is 10 milliós volt a hazai sertésállomány. A legfrissebb statisztikában némi elemzésre szorul még Budapest helyzete, a fővárosban egyetlen év alatt tizenhatezerről, százötezerre növekedett az állomány. Ezzel a főváros utolérte agglomerációját, a középmezőnyben lévő Pest megyét.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:30, hétfő | Helyi
Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
2024. Május 13. 12:32, hétfő | Helyi
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület.
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2024. Május 13. 12:00, hétfő | Helyi
Múzeumok és Galériák Éjszakája Füleken.
A Múzeumok és Galériák Éjszakáját rendezik meg szombaton a felvidéki Füleken, a program központi témája Egyiptom lesz a szervező Füleki Vármúzeum.
2024. Május 13. 10:21, hétfő | Helyi
A hétvége eseményei!
Kigyulladt egy szemetes konténer egy tárolóban,Elhagyta az úttestet és egy fának ütközött egy személyautó,Gázolaj folyt az úttestre kis területen egy meghibásodott járműből.