Hírek
2014. Március 06. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Jóllakottan távozott a betörő
A rendőrök a helyszín közelében elfogták a betörőt, aki megette, illetve magához vette a házban talált élelmiszert.
A 30 éves férfi ellen folytatott eljárást a hatóság két héten belül befejezte és bíróság eléállítás javaslatával zárta le.
A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást R. Tibor 30 éves nógrádmegyeri lakos ellen. A nyomozás adatai szerint gyanúsított 2014. február 21-én 20 óra körüli időben egy nógrádmegyeri családi ház hátsó ajtaját benyomta és oda bement. A lakásban talált konzervet, füstölt szalonnát és pörköltet elfogyasztotta. A sértett hazaérkezésekor a lakásból további élelmiszert tulajdonított el, majd elmenekült. A rendőrök a férfit a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, a ruházatából előkerült eltulajdonított élelmiszereket lefoglalták. R. Tibor ellen indult büntetőeljárást a hatóság a napokban befejezte, az ügy iratait bíróság elé állítás javaslattával a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek megküldte.
Ízkollázs - tudod már mit főzzél a családnak? Ha nem, akkor mi segítünk!
Palóc blog - Tényleg mindent tudsz a palócokról?
Menetrendek - Ha utaznál, de nem tudod, hogy mikor indulnak a tömegközlekedési járatok!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
