Hírek
2014. Október 24. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Jól bokszoltak a salgótarjáni reménységek
Kitettek magukért a napokban a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzői.
Ketten éremmel térhettek haza a szigetszentmiklósi junior bajnokságról, Szőrös Márk pedig egy marokkói tornáról hozott el egy bronzot.
A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban került megrendezésre az esztendő junior magyar bajnoksága, az Ali Box Club és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség rendezésében. Összesen 45 egyesület 152 ökölvívója 13 súlycsoportban mérhette össze tudását.
Az SBSE tagjai napi két edzéssel készültek az ob-ra, ahol három versenyző lépett szorítóba. A kezdő Berki Ádámot (52 kg) azért nevezte be edzője, Botos Tibor, hogy szokja a körülményeket, a versenyzést. Bemutatását a hősies küzdelem jellemezte, de kemény ellenfele ellen csak pár percet bírt ki, így nem került a legjobb nyolc közé.
Az ob-n látványos, „igazi nagybetűs” ökölvívást mutatott be Botos Károly (57 kg), aki remek tempóérzékének, sikeres visszatámadásainak és győzni akarásának köszönhetően ezüstéremmel térhetett haza. A legjobb nyolc közé egy sima, 5-0-ás győzelemmel került, ahol folytatta tökéletes bokszolását, kellemetlen ellenfelével szemben is nyerni tudott, a 3-2-es arányú siker nem egészen tükrözte a két fiú közötti különbséget. Az elődöntőben erősebb ellenfél következett, de maradt a látványos boksz, és egyhangú, 5-0-ás pontozással jutott a döntőbe. Ott rutinosabb rivális várt rá, a salgótarjáni addigra agyban elfáradt, nem tudta azt hozni, amit korábban mutatott, így szoros pontozással, de alulmaradt, és értékes ezüstéremmel gyarapodott.
„Károly nagyon jó úton halad, most első éves junior volt, jövőre érhet el nagy sikereket. Büszke vagyok rá, és bízok benne, hogy ő tovább tudja majd vinni a Botos név jó hírét” – nyilatkozta Botos Tibor.
Az utóbbi versenyeken szétszórtan, rosszul bokszoló Oláh Károly (63 kg) a bajnokságon másik arcát mutatta, összeszedte magát, és kellemes meglepetésre bronzérmet nyert. A nyolc közé jutásért vívott mérkőzés második menetében egy higgadt, okos kombinációval eldöntötte a továbbjutás sorsát. A negyeddöntőben KSI-s ellenfelét iskolázta le, köszönhetően annak, hogy végig tudta csinálni azt, amit edzőjével megbeszéltek. A döntőbe egy többszörös bajnokon át vezetett volna az útja, a salgótarjáni megilletődötten, visszafogottan bokszolt, így nem is lehetett esélye arra, hogy finálét vívhasson.
A klub egyik legjobbja, Szőrös Márk Marokkóban képviselte a magyar színeket, a VI. Mohammed ökölvívó tornán 56 kilóban, tíz induló között kellett bizonyítania, többek között hazai, spanyol, francia, palesztin, jemeni és kubai sportolók ellen.
Az első nap egy jemeni ellen lépett szorítóba, és sima, 3-0-s pontozással szerezte meg a győzelmet. A második nap már a döntő volt a tét, itt Márk egy francia riválissal találta szemben magát.
„Nem bokszoltam rosszul, de nagyon jól sem, szoros meccset vívtunk, de sajnos a francia kezét emelték fel a végén. Véleményem szerint az is reális eredmény lett volna, ha engem hoznak ki győztesnek. Így a harmadik helyen zártam” – mesélte Márk a hazaérkezését követően. Decemberben rendezik majd meg a felnőtt magyar bajnokságot, a Madárfészek Ökölvívó Akadémián készülő salgótarjáni bokszoló már arra kezdte meg a felkészülést.
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
