Hírek
2012. Július 05. 13:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Jobbik: az új földtörvény az oligarchák lobbijában született
A Jobbik szerint a kormány által elkészített új földtörvény tervezete a nagygazdák és az oligarchák lobbijának hatására született. Erről Varga Géza beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy Fazekas Sándor kedden egyeztetett az ellenzéki pártok szakpolitikusaival a törvény vitaanyagáról, ahol megígérte azt is, hogy július 12-én az Országgyűlés elé kerül a kormány törvényjavaslata. Varga Géza hangsúlyozta: álláspontjuk szerint a tervezett birtokméretekkel a kormány nagygazdálkodóknak és az oligarcháknak kíván kedvezni, ezért növeli a jelenlegi legnagyobb tulajdonolható birtokméreteket még nagyobbakra. A Jobbik szerint ez azért lenne káros, mert az egy kézben összpontosuló egyre nagyobb birtokokkal egyre kevesebb ember kezében összpontosulna a magyar élelmiszertermelés. Az ellenzéki párt a vidékfejlesztési tárcával ellentétben az őstermelőknél 50 helyett 10 hektárban, a kistermelőknél, családi gazdaságoknál 500 helyett 200 hektárban, a társas vállalkozásoknál pedig 1200 helyett 600-800 hektárban szabná meg a felső határt. Varga Géza hangsúlyozta azt is, hogy álláspontjuk szerint sem kft-knek, sem rt-knek "semmi helye" nincs a magyar mezőgazdaságban a termőföldek körül, mert ha ezt engedi a kormány, akkor ezeken keresztül fognak majd újra beszivárogni a külföldi tulajdonosok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
