Hírek
2019. Május 21. 12:58, kedd |
Helyi
Forrás: police
Jármű önkényes elvétele Balassagyarmaton
Egy 17 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság két rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 17 éves nógrádszakáli fiú ellen.
A nyomozás adatai alapján a fiatalkorú 2019. május 18-án a hajnali órákban Balassagyarmat belterületén egy nyitott gépjárműbe beszállt, majd azt a benne hagyott indítókulccsal beindította azzal a céllal, hogy azzal lakásáig közlekedik. A gyanúsított ezt követően a gépjárművel az egyik helyi bolt parkolójában megállt, majd egy ott parkoló másik gépkocsi ajtaját kinyitotta, a járművet beindította és azzal folytatta útját. A fiatalkorút a balassagyarmati járőrök a város belterületén ellenőrzés alá vonták, elfogták és a rendőrkapitányság épületébe előállították. Az ellenőrzés során megállapítást nyert az is, hogy a 17 éves nógrádszakáli fiú érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést adott.
A rendőrök a fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki, valamint vele szemben szabálysértési eljárást is indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
