Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. December 17. 07:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd

„Izmaid közül a szíved a legerősebb”

„Izmaid közül a szíved a legerősebb”

A Salgótarján „Jó tanuló-jó sportolója” díjak átadására a múlt hét végén a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében került sor.

A díjátadó ünnepségen Tóth Zoltán Zénó, Salgótarján ifjúsági és sportreferense üdvözölte a jelenlévőket, majd Dóra Ottó nyitotta meg a rendezvényt. A polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a város legkiválóbb fiatal sportolói az iskolákban is a legjobbak közé tartoznak, s ez a teljesítmény mindannyiuk részéről jelentős energiát igényel a rendszeres edzésektől kezdve a versenyeken keresztül, az iskolapadban történő helytállásig. Dóra Ottó a szülők szerepéről szólva elmondta, hogy gyermekeik kiváló eredményeiben az ő áldozatvállalásuk is kiemelkedő, miként a testnevelők és az edzők felelősségteljes munkája is. A városvezető kiemelte: bízik abban, hogy a most elismert ifjú tehetségek közül évek múltával – már a felnőttek között – akár országos és világversenyek győzteseit is köszönthetjük Salgótarjánban.

A „Jó tanuló-jó sportoló” elismerésre azok a diákok pályázhattak, akiknek tanulmányi eredménye a 2013/2014. tanévben kiemelkedő volt: magatartás és szorgalom beszámítása és kerekítés nélkül az általános iskola alsó tagozatán 4,7 vagy feletti, az általános iskola felső tagozatán 4,5 vagy feletti, középiskolában: 4,3 vagy feletti átlagúak, és kiemelkedő sporteredménnyel rendelkeztek akár egyéni, akár csapatsportágban.
A legjobbak a tájékozódási futás, kézilabda, karate, atlétika, vívás, versenytánc, társastánc, úszás, triatlon, hegyikerékpár, tenisz, alpesi sí, cselgáncs, duatlon és öttusa sportágak képviselői, sokuk tanulmányi eredménye pedig kitűnő volt. A pályázat követelményei alapján a Beszterce-lakótelepi iskolából 21, a Gagarinból 18, a Kodályból 10, az Uzoniból 1, a Bolyai gimnáziumból 15, a Madáchból 2, míg a Táncsics szakközépiskolából 1 diák részesült díjazásban.
A testnevelők és edzők közül hatan kaptak elismerést. A tanulókat és felkészítőiket emlékplakettel és vásárlási utalvánnyal jutalmazta a városi önkormányzat. Az ünnepségen ezeket Dóra Ottó polgármester és Dániel Zoltán alpolgármester adta át a díjazottaknak.
Fotó: Sándor Béla

Címkék: sportoló

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.