Hírek
2019. Október 16. 09:53, szerda |
Helyi
Forrás: police
Iskolában robban a bomba
A salgótarjáni rendőrök pár napon belül elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy egy középiskolában perceken belül robban a bomba.
A rendőrség segélyhívó számára érkezett a bejelentés 2019. október 8-án 10 óra 18 perckor, amikor az ismeretlen telefonáló bejelentésében elmondta, hogy Salgótarjánban, az egyik középiskolában bombát rejtett el, az tíz percen belül robban.
A helyszínre érkező járőrök az épületet kiürítették, környékét lezárták. A bombakutató rendőrök hamarosan átvizsgálták az épületet, ahol robbanószerkezetet nem találtak.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a széleskörű adatgyűjtés és a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként rövid időn belül beazonosították a robbantással fenyegető 17 éves ceredi lakost, akit 2019. október 15-én otthonában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy cselekményét „poénnak” szánta, azt megbánta.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a hatályos rendelkezések szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget! Hasonló esetekben a hatóság a valótlan bejelentés miatt indított büntetőeljárás és a büntetőjogi felelősségre vonás mellett, gyakran a tetemes költségeket is a bejelentőre terhelheti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
