Hírek
2014. Június 05. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ingyenesen Kresz-teszt az interneten
Még június 15-ig érhetőek el az ingyenes állami közlekedésbiztonsági programok az érdeklődők számára, melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Nemzeti Közlekedési Hatóság tett lehetővé. A 2014 januárjában startolt projektek a KRESZ-nek ingyenes, rugalmas és gyakori ismétlési lehetőséggel kialakított elsajátítását vezették be Magyarországon.
Az eddigi tapasztalatok szerint mind a pedagógusoknak és iskolásoknak kifejlesztett tanuloknak.hu, mind a jogosítvánnyal már rendelkező járművezetőknek felépített kreszfelfrissito.hu sikerrel vizsgázott a célközönség körében. Külön kedvezményként az első 50.000 regisztráló - a tananyagot teljesítve - egyedi e-kuponkódot kap, melyet ez év végéig felhasználva, ingyenesen végezhetik el a jogosítványhoz szükséges KRESZ tanfolyamot.
„Az általános iskolák részvétele kiugróan magas, több oktatási intézmény - főleg Tolna, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - kiemelkedő eredményeket ért el. Ezen belül is a legtöbbet elvégzett tananyag az 5-6. és 7-8. évfolyam számára kialakított közlekedési ismeretek volt” – mondta Gottlieb Adrián, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és Vizsgáztatási Főosztály vezetője.
Május 31-ével zárult az iskolák közötti verseny, a legjobb 20 iskola országos sorrendje a tanulók aktivitása alapján a tanulóknak.hu weboldalon megtekinthető. A legjobb 20 iskola országos sorrendje a pedagógusok aktivitása alapján ugyanott elolvasható.
Ez a program kidolgozóinak külön büszkeség, hiszen ezt a nagy mennyiségű tudnivalót sokszor még a felnőtteknek sem könnyű megérteniük, de a megfelelő tanári segítséggel könnyen vehetőek az akadályok. A tapasztalatok szerint a gyerekek szeretik, hogy a tanuloknak.hu tananyaga rövid, könnyen érthető és érdekes animációkkal magyarázza el a tudnivalókat.
A már vezetői engedéllyel rendelkező, idősebb korosztály – nemcsak az autóval, hanem motorral és kerékpárral közlekedők is-, hasonló aktivitással és lelkesedéssel tesztelte tudását a www.kreszfelrissito.hu oldalon.
A KRESZ új jogszabályi változásokkal kiegészített tanyagát 2014. június 15-ig lehet még elsajátítani, vagy a már meglévő ismereteket felfrissíteni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 15. 07:59, szerda | Belföld
Idegen civilizációk nyomaira bukkanhattak a Tejútrendszerben
Hét olyan csillagot találtak, amelyeknek különös fényét természetes körülményekkel nehezebb megmagyarázni, mint azzal, hogy elkezdték hatalmas energiaközpontokká alakítani őket.