Hírek
2018. Január 19. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: police
Indul a SuliMoped Nógrád megyében
A megyei programban, idén 54 diák vehet részt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága támogatásával a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a 2017/2018-as tanévben is megkezdte „SuliMoped” programját. Az első képzési órákra a napokban került sor a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
A programba idén 54 diák jutott be, akiket a szervezők a mintegy 100 jelentkező közül választottak ki motiváltságuk és tanulmányi eredményük alapján. A képzés során a sikeres elméleti KRESZ, elsősegély-nyújtási, a gyakorlati rutin és forgalmi vizsga után, a tervek szerint, a tanév végén a gyermekek átvehetik életük első vezetői engedélyét.
Az első képzési nap egy különlegességgel indult, hiszen a megnyitót követően az elmúlt tanévben sikeres vizsgát tett „SuliMopedesek” közül 9 gyermek vehetett át az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által biztosított térd-, könyök-, és gerincvédőket. Ők a nyár folyamán egy Budapesten megrendezett egynapos segédmotor-kerékpáros továbbképzésen is részt vehettek. A szervezők a biztonsági eszközök ünnepélyes átadásával még jobban motiválni szerették volna az újonnan jelentkezőket.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a diákoknak gratulál és biztonságos közlekedést kíván!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
