Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Április 24. 12:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd, MTI

I. Böllér Bajnokok Ligája

I. Böllér Bajnokok Ligája

Huszonöt böllércsapat versenyez szombaton Héhalomban.

Mintegy 250 versenyző méri össze tudását szombaton a Nógrád megyei Héhalomban zajló Böllér Bajnokok Ligájában. A rendezvény bevételét a kárpátaljai Sárosoroszinak ajánlják fel.

A versenyre elsősorban helyből és a környékbeli településekről neveztek be, de Kővágószőlősről, Vecsésről és Sárosorosziból is érkeznek böllércsapatok. Egy-egy csapatban legalább tízen dolgoznak majd.

A megmérettetésen pontozzák majd a szúrás szakszerűségét, a perzselést, a bontást, a sonka, a szalonna, a karaj vagy a dagadó és a szűzpecsenye formázását. A kiírás szerint előnyt jelent a disznóölés hagyományához való hűség és a precíz munka, de értékelik a csapatmunkát, annak hangulatát is.

Egy-egy csapat mellett élsportolók, olimpikonok ténykednek, akik tapasztalataikat megosztják majd a látogatókkal is, így népszerűsítve a rendezvényt. A böllérverseny arca lesz például Zwickl Dániel asztaliteniszező, Kálnoki Kis Attila és Fábián László öttusázó, Szuper Levente, Csoknyai Levente és Pindák László jégkorongozó, Gál Gyula kézilabdázó vagy Hesz Máté és Kristóf András vízilabdázó.

A verseny kísérőprogramjaként népművészeti kirakodóvásárt, kóstolót és folklórműsort is rendeznek. Koncertet ad Hevesi Tamás, de nem hiányzik a programból a sport sem. A Fábián László olimpiai bajnok öttusázó vezette futballcsapat a helyi böllérek csapatával mérkőzik meg.

A böllérversenyt kismalacos tombolahúzás után disznótoros bál zárja Héhalomban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.