Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Július 28. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Húszéves a Ceredi Nemzetközi Művésztelep

Húszéves a Ceredi Nemzetközi Művésztelep

Hét országból huszonnégy művész vesz részt az idén húszéves Ceredi Nemzetközi Művésztelep kéthetes programján.

Az alkotások ezúttal a Nógrád megyei faluban élő emberekről készülnek; a jubileumot augusztus 6-án nyílt napon ünneplik meg.

Fürjesi Csaba, a tábor művészeti vezetője elmondta: a program már zajlik Cereden, július 25-től 31-ig, illetve augusztus elsejétől 7-ig tizenkét-tizenkét művészt hívtak meg.

A téma az 1215-ös számhoz kötődik, ennyi volt Cered lakóinak száma húsz éve, a művésztelep indulásakor - a jelenlegi lélekszám egyébként 1116 -, most azt látjuk majd, hogy a Hollandiából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországról érkezett művészek hogyan mutatják be a ceredi embereket - tette hozzá.

Az alkotások széles skálán készülnek a betontól a fotón át a textilig, de megjelent már az alkotótelepen a drón is. Az egyik művész hangokat rögzít a távolról irányítható légi eszköz segítségével, ezeket sugárzó közvetíti egy frekvenciára.

Fürjesi Csaba kitért rá: az augusztus 6-i ünnepségre meghívják a művésztelep barátait, támogatóit, köztük színművészeket, zenészeket, irodalmárokat.

A ceredi kortárs művésztelep professzionális képzőművészeket hív, elsősorban Európából, és egy-egy projektre felfűzve lenyomatot képez a kortárs művészet jelenlegi helyzetéről, segíti, hogy fennmaradjon egy kis falu neve, és nem utolsó sorban Magyarország képviselteti magát általa a nemzetközi művészeti áramlatokban - mondta a művészeti vezető.

Szeptember 26-án a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban nyitják meg azt a kiállítást, amelyen a húsz év válogatott anyagát mutatják be.

A Ceredi Nemzetközi Művésztelepet Fürjesi Csaba, Kun Cecília és Sánta László alapította, először 1996 júniusában szervezték meg.

Nógrád Megye Önkormányzata két éve Madách-díjjal tüntette ki Fürjesi Csabát, a salgótarjáni születésű festőművészt. Az indoklásban akkor úgy fogalmaztak, a művésztelep azóta is a hazai kortárs művészeti élet rangos eseménye, és emellett Nógrád megye egyik kulturális emblémája lett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.