Hírek
2020. Január 16. 11:14, csütörtök | Helyi
Három príma a színpadon
A magyar kultúra napján, január 22-én, szerdán este mutatja be új előadását a Zenthe Ferenc Színház. A Mikó István által rendezett Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darab különlegessége, hogy egyszerre lép színpadra három megyei Príma-díjat elnyert előadó: a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar és a Zenthe Ferenc Színház. A Nógrád Táncegyüttes 2013-ban, a Dűvő zenekar 2017-ben, míg a Zenthe Ferenc Színház 2018-ban nyerte el a rangos elismerést, s ez az első alkalom, hogy immáron három Príma áll ugyanabban a produkcióban a színpadon.
Az előadást a premier után január 23-án és 24-én is megtekintheti a közönség Salgótarjánban, majd országjáró turnén vesz részt vele a Zenthe Ferenc Színház.
Kép: A 2018. januárjában bemutatott A falu rossza című darabban a Zenthe, illetve az akkor már egyaránt Príma-díjas Dűvő és Nógrád Táncegyüttes művészei KOMKA PÉTER FELVÉTELE.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Június 30. 21:39, hétfő | Helyi
A Társadalom Csendes Összeomlása, Amiről Senki Se Beszél
Emlékszel, hogy alig pár éve még azzal riogatták az embereket, hogy túlnépesedik a Föld és nem lesz mit ennünk? Nyilván azóta még több ember él a Földön, mégis megváltozott valami.
2025. Június 20. 10:10, péntek | Helyi
Dargay Attila - 98 éve született
1927. június 20-án született és 2009 október 20-án hunyt el Dargay Attila magyar rajzfilmrendező, képregényrajzoló. Tisztelgés Dargay Attila és Nepp József munkássága előtt.
2025. Május 24. 07:28, szombat | Helyi
Az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változás
Jövőre változás jön: ki örülhet neki, ki kevésbé. A jövő évi állami költségvetést megalapozó törvényjavaslat több, az özvegyi nyugdíjra vonatkozó változást