Hírek
2013. Július 12. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Halmozottan hátrányos helyzetű családokat segítenek
Százötvenmillió forint pályázati támogatást kapott Salgótarján önkormányzata halmozottan hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására.
Az úgynevezett Zöldfa úti komplex-telepprogram első körében hetvenöt főt vonnak be az egyéni fejlesztési folyamatba. Közülük negyvennyolcan szakképzésben is részesülnek. A célok megvalósításában segíti az önkormányzatot a Türr István Képző és Kutató Intézet valamint a Kézfogás az esélyegyenlőségért Közhasznú Egyesület is. A nyertes pályázatról szóló támogatói szerződést várhatóan július huszadikáig aláírják, majd kivitelezőt választanak egy bázishely kialakítására. A Csillag Szolgáltatóközpont a Déryné út elején lesz, ahol tanácsadás, szolgáltatások, internet elérhetőség, oktatás, közösséget erősítő rendezvények kaphatnak helyet, de a szolgáltatóközpontban például mosási lehetőséget is biztosítanak majd a rászorulóknak. A kialakítás időszaka alatt átmenetileg az óvodában és az iskolában biztosítanak teret a tervezett funkcióknak. A bizalomépítő munkát azonban már a központ megnyitása előtt elkezdi a két szociális munkás és mellettük egy roma származású felsőfokú végzettséggel rendelkező szociális szakember. A közösségfejlesztésbe bevonják a református egyház hitoktatóját és az önmagukon segíteni tudó sorstársakat is.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
