Hírek
2013. Január 15. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Halálos baleset fakitermelés közben
Fakitermelés közben felborult egy traktorral és meghalt egy férfi a Nógrád megyei Karancskesziben vasárnap.
Noskó Zsolt,a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: egy erdőterületen történt a baleset, a traktor felborult, vezetője pedig a jármű alá szorult.
A Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, valamint a balassagyarmati és a salgótarjáni hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, de nem kellett beavatkozniuk, mert az áldozatot már kiérkezésük előtt kiemelték az erőgép alól - mondta. Hozzátette: a nehéz terepviszonyok miatt riasztották a Palóc Mentőcsoportot is, amelynek tagjai a mentésben, szállításban segítettek, és a helyszínen volt a mentőszolgálat is.
Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a haláleset miatt közigazgatási eljárást folytatnak, további részletekről pedig nem áll módjukban nyilatkozni
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
