Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Január 14. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Gyümölcsfákat mentenének

Gyümölcsfákat mentenének

„Mentsük meg nagyszüleink régi gyümölcsfáit!\" jelmondattal, a Mátra és Cserhát vidékén még megtalálható régi gyümölcsfák oltóágainak gyűjtését kezdte meg a pásztói Nyikom Hegyisport-és Természetvédő Klub.

A régi gyümölcsök kertjének ötlete már nem új keletű, de most friss lendületet kapott az egyesület közfoglalkoztatási programba való bekapcsolódásával. Ennek keretében négy főt tudnak foglalkoztatni januárban és februárban a központilag meghatározott feladatok elvégzése mellett a környék bejárásával, felmérésével, ágak begyűjtésével. A Nyikom hegy lábánál lévő területen, az előkészített vadalanyok már készen állnak az oltásra. Az írás kitér többek között arra is, hogy a Bügében, Rózsáson vagy a Köves-málon már csak néhány hírmondója található az egykor virágzó kiskerteknek. Az üzletekben pedig almából már csak három-négy fajtával találkozhatunk. Ehhez képest Magyarországon 100 évvel ezelőtt 400-nál is több fajtát tartottak nyilván. A kezdeményezés célja, hogy megőrizzük az utókornak a sokszínű és ellenálló Kárpát-medencei gyümölcsfajtákat. Az egyesület a lakosság segítségét is kéri az ősi géneket hordozó gyümölcsfák fellelésében.

Forrás: radiofocus.hu

Olvastad már?
Ízkollázs
Traffipax
Menetrendek

Címkék: gyümölcsfa

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.