Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Szeptember 04. 08:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd

Győzelmével továbbra is listavezető az SBTC

Győzelmével továbbra is listavezető az SBTC

Az SBTC együttese nyerte a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának rangadóját.

A játéknapon Salgótarjánban a mezőny talán két legerősebb csapata mérkőzött meg egymással, a bajnoki álmokat dédelgető alakulatok közül pedig ezúttal az SBTC nyert a Tóstrandi sporttelepen a Balassagyarmattal szemben. Három fordulót követően az SBTC mellett már csak Somoskőújfalu gárdája százszázalékos, döntés született ugyanis az egy héttel korábban félbeszakadt Somoskőújfalu – Nőtincs összecsapás ügyében: a 4-0-s somosi vezetéssel negyed órányi játék után félbeszakadt találkozó három pontját a pályán elért eredménnyel hagyták jóvá. A harmadik forduló eredményei: SBTC-Puebla – Balassagyarmat 1–0, Pásztó – Somoskőújfalu 0–1, Cered – Rimóc SE 7–0, Karancslapujtő – Héhalom 3–0, Nőtincs – Mátranovák 3–1, Szécsény – Nagybátony 2–2, Palotás – Karancskeszi 0–3, és Érsekvadkert – Berkenye 0–2. A bajnoki tabellát két kilencpontos együttes, az SBTC és a Somos vezeti, míg a harmadik helyről a hétpontos Cered várja a folytatást.

Címkék: SBTC

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.