Hírek
2013. Május 08. 13:30, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Gáspár Laci: "Nem vagyok drogdíler!"
Gáspár Laci először és utoljára szólalt meg az elmúlt hónapok ügyei kapcsán. Kijelentette: bár kipróbálta a kábítószert, nem drogos és nem díler.
Az énekes a Fókusznak adott interjúban azt mondta, miután tavaly a második házassága is tönkrement, megbotlott, és kipróbálta a drogot. „Nem leszek álszent, volt, hogy én is megbotlottam, és igen, ez a második válásom után történt. De felálltam. Ettől még nem vagyok drogos, és nem vagyok drogdíler” – ecsetelte Gáspár a Fókuszban, majd hozzátette: a hírekkel ellentétben nem menekült el az országból. Párjával már sokkal korábban lefoglalták a repülőjegyet és a szállást. „Az, hogy a kialakult helyzet a karrieremet megviseli, egy dolog, de a tízéves lányomnak az iskolában nehogy azt mondják, hogy az apukád egy díler – folytatta az énekes, akinek a rajongók üzenetei adják az erőt. – Perelni fogunk, de erről többet én nem beszélek” – zárta le Gáspár.
Március elején olvashattunk arról először, hogy az énekest drogügyben meghallgatták. Feltételezések szerint ismerhetett egy dílercsoportot. Március 22-én Gáspárt drogfogyasztással gyanúsították meg, vizelet mintát vettek tőle, ám ennek eredménye a mai napig nem ismert. Amennyiben helytálló a zsaruk gyanúja, és Gáspár Laci részt vesz egy 6 hónapos elterelésen, az eljárás megszűnik ellene. Terjesztésről azonban nincs szó!
Forrás: nlcafe.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
