Hírek
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
Gajdos László pénteki Facebook-bejegyzésében kiemelte: a hivatalos iratokból végre kiderült az igazság, miszerint totális a káosz. "Egyetlen dolgot állíthatunk biztosan, felelős állattartásról itt nem beszélhetünk" - írta, hozzátéve: az állatok egy része hiányzó papírokkal érkezett, az engedélyeket utólag kérték meg, 5 zebrának pedig meg sem kérték a veszélyes állattartási engedélyt.
A 17 zebrából mindössze 10 szerepel a hivatalos lónyilvántartási rendszerben. A határozatok tele vannak hibákkal és volt olyan zebra, amelyik kilenc évig nem kapott útlevelet - közölte a miniszter.
A gondatlanság ráadásul tragédiákhoz vezetett: a Tihamér nevű zebrát engedély nélkül, feketén tartották, a létezése csak a halála után derült ki. A nem megfelelő kerítés miatt három zebra kiszökött és megfagyott, az elpusztult állatok tetemét pedig szabálytalanul, egy sertéspestis-gödörbe dobálták
- ismertette, és aláhúzta, hogy ez nem állatvédelem, hanem súlyos felelőtlenség. "Nem hagyjuk annyiban!" - jelentette ki.
Mindezek miatt átfogó vizsgálatot rendeltem el az érintett állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében" - fogalmazott a bejegyzésében Gajdos László.
A videóban kitért arra is, hogy a telepen jelenleg 10 felnőtt állat és 3 szaporulat van. "Pillanatnyilag ez a helyzet hihetetlen káosszal" - mondta.
A tárcavezető július 21.-én közzétett bejegyzésében azt is közölte, hogy már hetek óta nyomoznak a Bicske és Hatvanpuszta között tartott zebrák ügyében, és csak szabálytalanságokat találtak. Közölte, hogy 2024 és 2026 között 17 zebra fordult meg a területen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
