Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Október 12. 10:20, péntek | Helyi
Forrás: infonograd

Forró nyomon

Forró nyomon

Több tolvaj is rendőrkézre került a napokban.

Őrizetbe vették a rendőrök azt két sajóbábonyi férfit, akiket több lopással is gyanúsítanak. A két férfi – egyikük 55, a másik pedig 32 éves – még ez év júliusában úgy jutott be Pásztón egy idős nő és egy férfi lakásába is, hogy magukat az áramszolgáltató munkatársainak adták ki. Túlfizetésre hivatkozva azt állították, hogy pénzt hoztak vissza részükre. Pénzváltásra kérték a sértetteket és a figyelmüket elterelve mindkét helyszínről nagy összegű készpénzt tulajdonítottak el. A két sajóbábonyi férfihez a nyomozás eddigi adatai alapján jutottak el. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Számítástechnikai eszközöket és egyéb irodai használati tárgyakat akart ellopni a hugyagi idősek otthonából tegnap este egy tolvaj. A 38 éves helybéli férfit tetten érték a járőrök. A rendőrséget tíz perccel nyolc óra előtt értesítették, és a járőrök azonnal a helyszínre érkeztek. A férfi éppen összekészítette a technikai eszközöket, amikor rajtaütöttek. Mivel ellene más hasonló jellegű bűncselekmények miatt is folyamatban van eljárás – őrizetbe vették, és kezdeményezték bíróság elé állítását.

Közokirat-hamisítás miatt nyomoz a rendőrség az ellen a 34 éves külföldi állampolgár ellen, akit a Balassagyarmatról Aszódra közlekedő vonaton fülelt le a szolgálatot teljesítő jegyellenőr. A férfi egy a nevére kiállított – szemmel láthatóan - hamis utazási kedvezményre jogosító igazolást adott át az ellenőrnek. A férfit a nógrádkövesdi vasútállomáson leszállították a vonatról, a rendőrök ott fogták el. Mint kiderült, a férfi az utóbbi egy héten több alkalommal is felhasználta ezt a közokiratot utazásai során, jogosulatlanul igénybe véve az utazási kedvezményt.

Címkék: rendőség

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.