Hírek
2012. December 07. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Folytatódik a megmérettetés a tehetségkutatóban
A legutóbbi adásban Stone-nak kellett mennie a negyedik párbaját követően. Gergő még mindig a legjobbak között.
Újabb hét, újabb kihívások várnak az X faktor még versenyben lévő énekeseire, akiknek ezúttal is a maximumot kell kihozniuk magukból. Az énekesek ezúttal is kemény felkészülési időszakra tekinthetnek majd vissza, hiszen ezen a héten, ahogy az elmúlt alkalommal is két dallal készülnek az élő show-ra, ahol már mindennek tökéletesnek kell lennie.
A múlt szombati adásban Oláh Gergő a Bruno Mars és Cee Lo Green által előadott The other side és Bereményi Géza Nagy utazás című dalával állt színpadra, melynek eredeti előadója Presser Gábor. Utóbbi miatt a mentorok kissé el is marasztalták az énekest, ám a továbbjutása így is biztos volt és most már a legjobb négy között a 9. adásra készül.
Ha szeretnénk, hogy Gergő ott legyen a legjobb három versenyző között, fontos, hogy támogassuk őt. Ezt a kétféleképpen tehetjük meg. Az egyik lehetőség a 06 91 334 334-es telefonszám hívását követően a 09-es kód megadása, a másik, a Gergő név elküldése a 1799-es számra.
Fotó: RTL Klub
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
